Egy 4 centi hosszú pengéjű sniccer volt nála, állítása szerint azért, mert a táblát eredetileg letakarta egy másik felirattal, amit csak később vágott le.
Olyan kalamajka lett a választási szlogenre átírt köszöntő táblából, hogy Orbán Viktor személyesen ment el rendet tenni. A balhé rámutat, hogyan uralta le totálisan a jobboldal a magyar falut, ahol már egy évtizede csak az a kérdés, hogy ki a fideszesebb fideszes. Az is kiderül, hogy vannak-e gender-gondok Jándon.
A figyelmeztető szöveget a táblán emellett románul, szlovákul oroszul és angolul írták még ki, magyarul nem.
Maga az igazgató sem tudta, hogy kerültek ki a miniszterelnök szavait tolmácsoló óriási táblák.
Aztán súlyemelést végzett a táblával.
Rajta a tojás és a krumpli.
Fideszesek Facebook-kommentjei alapján írták meg a tábláikat. Szájert és Borkait éltették, Orbán Apunak szerelmet vallottak, de senki se fogott gyanút. Interjú!
A tábla és a gazdája már a Demokratikus Koalíció születésénél is ott volt.
A táblát feltartó, sárga esőkabátos nő a tömeges bukás után eltűnt a tömegben.
Németh Balázs kommentárt is fűzött az eseményekhez.
A tábla azt sugallta, hogy csak férfiakból lehet villanyszerelő, pedig a kislány szerint nőkből is.
A fucking turisták sokadszor is meglopták az osztrák falut.
Hat évig hánykolódott az óceánban, majdnem hatezer kilométert utazott.
A tavalyi tábla lekerült, és idén már ismét volt halálos süngázolás, ezért lépett újra olvasónk.
Volt autós, aki emiatt szembement a forgalommal. Egy hete mutat rossz irányba a Wesselényi-Klauzál sarkon a tábla.