Több mint 100 embert még mindig keresnek a hatóságok.
Egy autó fedélzeti kamerája rögzítette is a pillanatot.
A legmagasabb, ötös fokozatú riasztást adták ki Kjúsú szigetén, a szél sebessége kezdetben elérte a 252 km/órát.
A szervezők a közelgő tájfunra hivatkoznak.
Negyven embert sikerült kimenteni a vízből.
Tájfun söpört végig a szigeten.
A négyes kategóriájú vihar óránként 117 kilométeres sebességgel érkezett meg.
Puerto Ricón hurrikán, Japánban szupertájfun tombol, és az IPCC jelentése szerint világszerte egyre gyakrabban kell majd számítanunk intenzív trópusi viharokra.
240 km/h-s szelek tombolnak, „különleges figyelmeztetésben” hétmillió embert szólítottak fel, hogy keressen menedéket.
A déli szigeteken 500 milliméternyi eső eshet egyelten nap alatt.
Dél-Koreában az elmúlt nyolcvan évben nem volt ekkora esőzés, a hét elején megérkezett a Hinnamnor tájfun is.
Több mint kétszázan haltak meg, de még vannak olyan települések, amiket meg sem tudtak közelíteni.
Egyetlen tartományból több mint hetven halálos áldozatot jelentettek. Négyszázezer embernek kellett elhagynia otthonát.
A déli és középső szigeteken fekvő tartományokból előzőleg több mint 300 ezer embert menekítettek ki.
A Goni szupertájfun 225 km/órás széllökésekkel érkezett és 19 millió embert veszélyeztetnek a vihar okozta árvizek és földcsuszamlások.