A hétvégén Lakiteleken találkozott a volt kormánypárt Digitális Polgári Körökbe szerveződött kemény magja. A Hungarikum Ligetben tartott tábor hivatalos programjai mellett a kiscsoportos beszélgetéseken került igazán elő a kérdés: hogyan tovább a választási vereség után? Aztán megérkezett Orbán Viktor, és egyetlen mondattal agyoncsapta az egész mozgolódást.
Nehogy már arról hallgassanak „fejtágítót a kicsik”, hogy fiús dolog-e, ha valaki tűzoltó akar lenni!
Tiszás troll, deliráló Dopeman, valamint Mária-ének is színesítette a Pesti Srácok utódlapja, a Revans nyitóbuliját, amit a fideszes nyilvánosság kedvelt kocsmájában, a Polgári Mulatóban tartottak csütörtök este.
A Fidesz frakcióvezetőjének a jóslata egybeesik azzal, hogy hétfőn szavaz a Parlament Hankó Balázs és Seszták Miklós volt miniszterek mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Persze a kormányfő is beszállt egy kommenttel, mikor máskor, mint éjjel fél kettőkor.
Hegedűs Zsolt miniszter mutatta be a közösségi médiában az exállamtitkár levelét, egy nappal a kötelező MOK-tagságról szóló szavazás előtt.
A volt egészségügyi államtitkár írta, „a sikeres fellebbezés után” a büntetés összegét jótékony célra fordítja majd.
Az orvosetikai tanács szerint Takács Péter a háziorvosok „maradékelven” történő kiválasztódásáról szóló kijelentésével és egy kisgyerekes apának küldött, bazmegolós válaszával is megsértette az Orvosetikai Kódexet.
A fideszes képviselő új szintre fejlesztette a szövegkörnyezetükből kiragadott mondatokkal történő lejáratást.
Takács Péter a Tiszakécske elleni kudarc után úgy fogalmazott, „az önbecsülésünket teljes mértékben a föld alá temettük”.
Toroczkait és Takácsot is rágalmazással vádolták – egyiküket egy jobbikos jelölt, másikukat Dobrev Klára. Mivel magánvádas eljárásokról van szó, szokás szerint fenntartották a képviselők mentelmi jogát.
Csak ment volna.
Magyar Péter, Toroczkai László és Takács Péter esetében a mentelmi jog fenntartását javasolják, egyhangúlag.
Az egészségügyi minisztert Takács Péter hozta ki a sodrából. Videón a vita.
A képviselő szerint lopással vádolták a tiszás padsorokban, korábban a testalkatára tettek megjegyzést. Hegedűs miniszter válaszolt.