találkozó

„Feljebb tekertük” az „együttműködés szintjét” Azerbajdzsánnal

Orbán és Alijev több mint egy évtizede dolgoznak azon, hogy a két ország kapcsolatainak „mélysége és szélessége méltó legyen a két országhoz".

Kaufmann Balázs
belföld

Biden és Macron a találkozójukon elköteleződtek Oroszország felelősségre vonása mellett

A vezetők szerint a két ország közös felelőssége a demokrácia védelme.

Fődi Kitti
külföld

Repülővel ment Orbán Viktor Kassára

Pedig a 260 kilométeres út kicsivel több mint 2 óra lenne autóval.

Benics Márk
POLITIKA

A Kúria elnöke elítélte a bírák találkozását az amerikai nagykövettel, de most azért ő is találkozott vele

Korábban azt is kijelentette, hogy politikai szereplőnek tartja a nagykövetet.

Fődi Kitti
belföld

Minden lehetséges lépést megtesz a Fehér Ház, hogy elkerülje Biden és Putyin közvetlen találkozását

A G20-ak indonéziai csúcstalálkozóján egymásba botolhatnának.

Tárkányi Flóra
külföld

Terézváros polgármestere találkozni szeretett volna a tankerület igazgatójával, de Marosi Beatrix nemet mondott

Mondván, a tankerület sem szól bele a polgármester munkájába.

Kiss Imola
oktatás

Októberben Berlinben találkozik Orbán Viktor Olaf Scholz német kancellárral

Mióta Olaf Scholz a kancellár, nem volt megbeszélés köztük.

Benics Márk
POLITIKA

TACSKÓK!!4!!!

Idén nyolcadszor rendezték meg a Hivatalos Tacskó Találkozót. Képek!

444.hu
állat

Orbán Viktornál járt George Friedman

Az amerikai geopolitikai stratégával az elhúzódó ukrajnai háború és a nyomában járó súlyos gazdasági válság legújabb fejleményeiről beszélgettek.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kedden találkozik Lázár János és Márki-Zay Péter

Lázár szerint Hódmezővásárhelyen a jövő elkezdődött.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Salvinivel is találkozott Orbán Rómában

I due putinisti…

Herczeg Márk
POLITIKA

Találkozott az örmény és a török külügyminiszter, hogy javítsák a két ország kapcsolatát

Elmondásuk szerint produktív és konstruktív megbeszélést folytattak.

Kiss Imola
külföld

Ukrajna találkozót kért az oroszoktól

Lenne miről beszélgetniük.

Kaufmann Balázs
külföld

Szélsőjobbos víkendre megy Madridba Orbán Viktor

Ott folytatnák, ahol Varsóban abbahagyták.

Boros Juli
POLITIKA

Ismerkedő találkozást szervezett a Mediaworks új vezetése, kirúgtak legalább egy tucat dolgozót

Rövid távú ismeretség.

Botos Tamás
Média