Egy buszmegállóban ütött az üveggel.
New Orleans polgármestere azt mondta, terrortámadás történt.
Karácsony előtt pár nappal egy utas azért ütötte négyszer arcon a buszvezetőt, mert állítólag túl lassan vezetett.
Az oroszok energetikai létesítményeket lőttek, Ukrajna minden régiójában légiriadót hirdettek.
A nő a helyszínen meghalt.
Az 50 éves Taleb A.-ra az X-en posztolt nézetei miatt Szaúd-Arábia figyelmeztette is a német hatóságokat.
Egy járókelő szabadította ki a lányt.
Mintegy 200 Boko Haram tag támadt rá egy járőröző konvojra.
Pár órával korábban az amerikai nagykövetségről azért küldtek el mindenkit, mert egy nagyobb rakétatámadásra számítanak.
Nem volt túl élethű az alakítás.
Vitézy Dávid szerint „az amúgy lassan fél éve lezárult főpolgármesteri kampány kapcsán néhány hete tartó”, ellene indított „összehangolt támadássorozat mögött valójában Lázár János áll”.
Izrael szerint a Hamász hatóságai által közzétett adatok túlzók.
Kína hétfőn kezdett nagyszabású hadgyakorlatba teljesen körbekerítve a szigetet.
Egy őrtoronyra lőttek, két ember megsebesült.
Ugyanebben az időben Kijev felett orosz támadó drónokat semmisített meg az ukrán légvédelem.