A civil áldozatok között 11 a gyerek.
Szlavi Angelovot eszméletlenre verték, eltörték a lábát, és mindezt az egyik álarcos videóra vette.
A Kaptárkő utcai irodában két darab, 0,8 cm átmérőjű csapágygolyót találtak. A rendőrség bevizsgálja azokat.
Bozótvágó késsel támadt a hanukát ünneplőkre.
Darryn Frost eddig az áldozatok és a nyomozás miatt nem beszélt hőstette részleteiről. Elmesélése alapján a két másik férfi, aki segített neki, legalább olyan bátrak voltak, mint ő.
Azt kérték, hogy még csókolózzanak, majd ütni kezdték a két nőt.
Félelmetes és igen nyomasztó volt a rasszista támadás, mivel senki sem lépett közbe. A 444 tudomása szerint a rendőrség elfogta a támadót, aki olyan részeg volt, hogy ki sem tudták még hallgatni.
Öt ember megsérült, az egyiküknek a támadó leharapta a fülét.
A fején és a mellkasán találták el, de még ki tudta hívni a rendőrséget.
Vasárnap tartják a választásokat.
Először tettek ilyet a most kirobbant válság alatt. Pár órával a tiltás bejelentése után álarcos férfiak támadtak baseballütővel a tüntetések főszervezőjére.
A 41 éves mónosbéli férfi beismerő vallomást tett.
Az apa és fia hosszabb ideje haragban volt a falujukban élő sértettel, aki korábban még a barátjuk volt, de a viszonyuk megromlott, és a konfliktusok rendszeressé váltak. A buszsofőrt munka közben támadták meg, ilyenkor pedig közfeladatot ellátó személy.
A Brexit Párt vezetője nem is értette, miért nem tudták megvédeni az emberei.
A férfi valószínűleg a kerítéseket akarta ellenőrizni a szombat reggeli nyitás előtt. A csodával határos módon túlélte a támadást.