Bey is back! Már csak az a kérdés, az új album is ennyire táncolós lesz-e.
Micsoda kedd lesz ez!
Az új diktátor zordan figyelte a koreográfiát.
Az őseik közül sokan lettek különböző járványok áldozatai, ezért elítélik az ilyen vicceket.
Mao kulturális örökségének leghangosabb részét jelentik a baromi hangos zenére csapatostul táncoló nénik, akik egyre több konfliktusba keverednek a túlzsúfolt városokban.
1922-ben betiltották, de aztán mégsem, most meg valami félreértés miatt eltörölték az amúgy sem érvényes tiltást.
1922-ben azért tiltották be, mert sérti az ízlést, a közerkölcsöt, és mert az erotikát szolgálja és nem a szórakozást.
A világhírű táncost nemzeti hősként tisztelik Franciaországban.
A recepcióstól a főorvosig mindenki a Jerusalema című számra táncol a folyosókon, műtőkben, udvaron, sőt még a tetőn is.
Zene, tánc, pálmafák, élet.
Többen kritizálták az elnököt, hogy annak ellenére táncra perdült, hogy már több mint 215 ezer amerikaival végzett a koronavírus.
A kortárs táncot nem lehet csak úgy kicsinálni.
Bár a teljes világsajtó számára egyértelmű volt az összefüggés, az Európai Bizottság szóvivője szerint szó sincs ilyesmiről.
Robot még nem jutott ilyen magasra.