tanévnyitó

Itt a Kölcsey-gimnázium leváltott igazgatójának tanévnyitó beszéde

Fazekas Csaba, aki az elutasított pályázata miatt nem indulhatott újra, öregdiákként mondhatta el a beszédét.

Herczeg Márk
oktatás

Balog Zoltán prédikált a Baár-Madas Gimnázium tanévnyitóján

A református iskola a Dunamelléki Református Egyházkerülethez tartozik.

Windisch Judit
belföld

Kárpátaljai magyar főiskola tanévét nyitotta meg Csák János

A miniszter szerint a kárpátaljai magyar főiskola végzősei nem csak a magyar nemzeti közösség, de Ukrajna jólétéhez is hozzá fognak járulni, mert „a művelt ember több gazdasági hasznot termel”.

Fődi Kitti
oktatás

Dulakodtak a diáktüntetők a Karmelitához vezető utat lezáró rendőrökkel

Tüntetést és hídfoglalást szervezett péntek délutánra több, a közoktatás helyzetének javításáért küzdő szervezet.

Benics Márk, Diószegi-Horváth Nóra, Molnár Kristóf
oktatás

A tanévnyitó előtt egy nappal zártak be egy VIII. kerületi általános iskolát

Nem volt meg a tanulók létszáma.

Fődi Kitti
oktatás

Novák Katalin: Fejlődnek az iskolák

Az államfő szerint az iskola nem lehet eszköze semmilyen ideológiának, meg kell védeni a szülői jogokat, hogy ők dönthessenek arról, hogyan nevelik gyermekeiket.

Herczeg Márk
oktatás

Pankotai Lili: Lehet, hogy nem most, de lesz még ereje az elégedetlenségnek

Országos Tanévnyitót tartottak a Kossuth téren, ahol felkészültek az őszi tiltakozásra. Voltak, akik örültek, hogy újra találkoztak, de többek szerint ennél jóval intenzívebb tiltakozásra lenne szükség. A szeptember 15-i tüntetésre Orbán Viktort is meghívták.

Diószegi-Horváth Nóra
oktatás

Még pont megszárad a festék: neked mit kellett kifestened a gyereked iskolájában?

Nézzük meg együtt, mi mindent csinálnak meg a szülők a központosított/államosított iskolákban a fenntartó helyett.

Diószegi-Horváth Nóra
oktatás

PSZ tanévnyitó: A kormány észrevette az oktatás gondjait, de inkább elfordította a fejét

A Pedagógusok Szakszervezete is megnyitott a tanévet. Nemzetközi fórumokon szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar kormány hatalmi szóval korlátozta a sztrájkjogot. De szó esett Novák Katalinról is.

Fődi Kitti
oktatás

Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete: Válságos a közoktatás helyzete!

"Mára odáig jutottunk, hogy a közoktatás legelemibb feltételei hiányoznak: tömeges a pedagógushiány, elöregszenek a tantestületek, amit csak súlyosbít a kormányzat pedagógus szakszervezetekkel szemben mutatott mérhetetlen cinizmusa."

Botos Tamás
oktatás

Nagy István megtekintett egy erdészeti munkagép-szimulátort

Herczeg Márk
mezőgazdaság

Semjén szerint emberek jobban bíznak az egyházi iskolákban, mint a világiakban

És ezt még csak nem is önkritikaként állapította meg a magyar állam képviselője.

Czinkóczi Sándor
vallás

Nincs tanévnyitó fideszes politikus nélkül

Mivel kampány van, a képviselők, polgármesterek megint ki lettek vezényelve a gyerekek közé.

Herczeg Márk
POLITIKA

A PDSZ a Nemzeti Tanévnyitó előtt tüntetett, ki akarták csavarni a kamerát az egyik tüntető kezéből

Nem engedték be őket a rendezvényre sem, ahol Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter felszólalt.

Herczeg Márk
politika

Rúdtánccal fogadta az óvodásokat az igazgatónő az évnyitón

A kínai pedagógus és társai örvendeztették meg így a gyerekeket és szüleiket.

Boros Juli
külföld