tao

Csányi: Nem kell több stadion

Megérti azokat, akik kritizálják, hogy túl sok „invesztíció” ment a sportba, de leromlott infrastruktúrát kellett helyrehozni - mondta a MLSZ elnöke.

Neuberger Eszter
sport

Az óbudai vízilabdacsapat az 1,8 milliárdos támogatásért Bugyiig megy uszodát építeni

A G7 szerint azért így valósul meg a projekt, mert egyszerűen nem volt rá máshogy forrás, mint a taóval.

Herczeg Márk
vidék

Kiderült, hogy mi az Istenre tudott még 2,4 milliárd forint tao-támogatást kérni Orbán felcsúti fociakadémiája

Kapaszkodjanak meg: valamire, amire eddig három év alatt már kaptak majdnem nyolcmilliárdot.

Király András
bűnügy

Mi az istenre tudott még 2,4 milliárd forint tao-támogatást kérni Orbán felcsúti fociakadémiája?

Nem kérdés, hogy megkapták-e. Az se nagyon, hogy utólag emelnek-e majd rajta. De mihez kell még fejleszteni? Téli vagy nyári sportokhoz, esetleg megvalósul Orbán régi álma?

Jávor Bence
felcsút

Felcsúton ismét mernek nagyot álmodni: 2,39 milliárd forintnyi TAO-forrást igényel idén a focialapítvány

Így már több mint 34 milliárd forintnyi eltérített közpénz köthet ki az európai labdarúgás legendás fővárosában.

Horváth Bence
bűnügy

A DK újra bírósághoz fordul a felcsúti tao-pénzek ügyében

Azt kérik a bíróságtól, hogy szólítsa fel a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt, hogy tegyen eleget a jogerős bírsági ítéletnek, és adja át a tao-pénzek felhasználásáról szóló dokumentumokat.

Herczeg Márk
politika

3 milliárd forint extra taót zsebelt be közvetlenül a veszélyhelyzet kihirdetése előtt Orbán fociakadémiája

Sürgős volt az a pár pluszmilliárd. Az MLSZ nyilvántartása szerint a Felcsút bő egy hónappal hamarabb hozzájuthatott a támogatáshoz, minthogy a szövetség elnöksége döntött volna a jóváhagyásáról.

Jávor Bence

Közgazdászként és sportot szerető emberként is mélyen fel vagyok háborodva - írja Békesi László a kormány tao-tervéről

A Németh- és a Horn-kormányok pénzügyminiszterét az háborította fel, hogy a kormány a tao-pénzek pótlására szánja a koronavírus miatti banki különadót.

Sarkadi Zsolt
politika

Ilyen nincs: a végrehajtó sajnos nem tudta megnyitni a felcsúti alapítvány számláit tartalmazó pendrive-ot, ezért visszaküldte Felcsútra

Az előző végrehajtó 1,5 év után összeférhetetlenséget jelentett, és átadta az ügyet. Most tovább húzzák az időt.

Herczeg Márk
futball

Egy minden elemében tökéletes történet a magyar foci és a tao tragikus románcáról

Van benne minden, sok százmillió forint, el nem számolt pénzek, csőd, drága negyedosztályú játékosok. Mindez a megyei bajnokságban szereplő Nagykőrösnél.

Haszán Zoltán
megye 1

Bíróság: Most már tényleg el kell árulnia a kormánynak, mire mentek a felcsúti tao-milliárdok

És azt is, miért ülnek évek óta a papírokon.

Szurovecz Illés
PÉNZ

Idén is Felcsútra kerülhet a legtöbb TAO-pénz

1,1 milliárd forintos támogatást hagyott jóvá az MLSZ az Orbán Viktor által alapított akadémia részére.

Horváth Bence
bűnügy

Megszorításokra kényszerül a Budapesti Fesztiválzenekar

A kulturális tao felszámolása miatt.

Horváth Bence
KULTÚRA

Csapat nincs, egymilliárdos röplabdacsarnok mégis épülne Veresegyházán

TAO-ból, valójában gimnáziumi tornacsarnok lehetne.

Horváth Bence
POLITIKA

Példásan őszinte illusztrációval mutatja be a művészeti szervezetek helyzetét a kormányzati honlap

Odadob nekik a kormány egy kis aprót.

Urfi Péter
MŰVÉSZET