Donald Trump közel-keleti megbízottja előzőleg azt mondta, van erre hajlandóság a Hamászban.
Az amerikai elnök telefonon beszélt a két ázsiai ország vezetőjével.
Az akkor 20 éves nő állítása szerint nem ellenkezett, de nem is egyezett bele a csoportos szexbe.
Orbán Viktor annyit reagált a kegyelmi botrányba belebukott egykori miniszterének: „Az igazság utat tör magának. Veled vagyunk, Judit!”
Ha sikerül megegyezniük, és bűnösnek találják, a hip-hop producer élete hátralévő részét börtönben töltheti.
A szexuális zaklatással, erőszakkal és bántalmazással vádolt producer orgiákkal kapcsolatos további igényeiről is szó esett: a Gucci neszeszerben tartott drogokon túl például levest is kért a végtelen mennyiségű babaolaj mellé.
A 27 éves ír rapper ellen amiatt emeltek vádat, mert egy londoni koncerten a tiltott Hezbollah szervezet zászlóját mutatta fel.
Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő viszont állítja, hogy Oroszország minden ígéretét teljesítette.
A zsarolással, erőszakkal és szexkereskedelemmel vádolt Sean Combs tárgyalásán váratlanul megjelent Kanye West is, hogy támogassa barátját.
Újabb iszonyatos részletekről számoltak be a tanúk padján a producer Sean Combs vagyis P. Diddy ügyében. A férfi a vád szerint évtizedeken át súlyosan bántalmazott és szexre kényszerített nőket.
Az egyik gyerek anyja tett feljelentést, az 59 éves férfit ezután felmentették a papi szolgálat alól, az iskolából is elküldték, és azóta bűnügyi felügyelet alatt van.
Az amerikai és orosz elnök több mint két órán át tárgyalt telefonon, előbbi szerint a beszélgetés rendkívül jól sikerült, utóbbi pedig hasznosnak, informatívnak és őszintének nevezte azt.
Az ukránok forszírozzák a legmagasabb színtű egyeztetést, a pénteki béketárgyalásokon is szó volt erről.
A XVIII. század elején lezajlott orosz–svéd háborúval példálóztak.
Ezért Donald Trump se lesz ott.