Decemberbe kiemelt stratégiai partnerségről terveznek megállapodást kötni.
Bankman-Fried az FTX vezetőjeként a Wall Street legtekintélyesebb befektetőinek pénzét sikkasztotta el, aztán lejárató dokumentumokat közölt barátnőjéről, aki tanúskodna ellene.
A volt amerikai elnök négy hónapon belül harmadszor állt a bíróság elé, most a 2020-as elnökválasztásba való beavatkozása miatt.
A CIA nem kommentálta a hívást.
Úgy érezte, a Wagner vezetője félig-meddig megőrült.
Milorad Dodik nemrég Moszkvában járt, ahol többek között átadta Putyinnak a legmagasabb rangú állami kitüntetést.
A tárgyaláshoz való jogáról sem mondott le.
Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő a jövő héten Brüsszelben ültetné le Aleksandar Vučićot és Albin Kurtit.
A tűző napon parkoló buszban több mint 50 fok volt, a gyereket nem tudták megmenteni.
Sőt, egy hangfelvétel alapján a belügyminiszter a fizetésemelésről sem volt hajlandó vitát nyitni. Helyette Galileo Galileitől meg Popper Pétertől idézett.
Mégsem tettek semmit, hogy elkerüljék a katasztrófát.
„Büszke lennék, ha én követtem volna el. Bárki csinálta, zseniális volt” – mondta a tárgyaláson a DK-s politikus.
Csütörtökön indult a második tanárper: a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból elbocsátott pedagógusok perelnek az elmaradt végkielégítésük és a felmondási időszakra járó fizetésük miatt.
Ha felmondják a szerződést, Ukrajnának a tengeri szállítás helyett más megoldást kell találnia - lebegtette Szergej Lavrov külügyminiszter.
A kiváltságosok közt is kiváltságos Paltrow két vaginagőzölés között időt szakított rá, hogy egy másik látványosan jómódú emberrel együtt jó sok időre ellásson munkával egy rakás jogászt, bírót és esküdtet, hogy azt hallgathassák, ki mikor és hogyan síelt, majd hagyott ki további síeléseket és borkóstolásokat.