Eleve fura, hogy a Volánbusz miért akar városi csuklós buszt vásárolni, amikor erre Budapestnek lenne szüksége. Aztán rájössz, hogy nem fura, mert a tendernyertes cég mögött Mészáros Evopro Csaba áll. A Trónok harca ehhez képest semmi.
A főpolgármester annyival tudta segíteni a magyar kormányt a legújabb diplomáciai botrányban, hogy: Tütü.
A Világgazdaság értesülései szerint október végén-november elején indulhat a 3-as metró felújítása.
Nem lennénk most jóhiszemű fakockák Budapesten.
Közérdekű üzem működésének megzavarása miatt folyik az eljárás.
A 100% magyar fakocka az élet számtalan problémájára megoldást nyújt.
De ha rajta múlna, persze megtennék az összes állomással. Csak sajnos pénz sincs rá.
Mindent a közérdek szerint! Csak nehogy Tarlós jöjjön ki belőle rosszul.
Újabb alternatív tényekkel gazdagodik az 56-os legendárium. Klein Robika szülőatyja szerint például azért kérdőjelezték meg azt, hogy ő szerepel a Pruck-fotón, mert ő lett Budapest díszpolgára, és nem a Saul fia.
A főpolgármester indulatspiráltól tart.
Az olasz színművész és a budapesti főpolgármester együtt menetelt Egerben egy-egy pohár bort kortyolva, Dionüszosz egészségére.
Tiltakozócsoport jött létre azokból, akiknek elegük van abból, hogy Tarlósék Budapestre szabadítják ezt a kétnapos poklot.
Borisz Bogatirjev bízik abban, hogy a metrókocsik hamarosan visszakerülhetnek a forgalomba.
A hétvégén húsz orosz mérnök volt Budapesten, hamarosan újra forgalomba állhatnak a felújított metrókocsik.
Mióta kikelt a térfigyelő rendszer ellen, a szabálytalanságok száma is nőni kezdett.