tarlós istván

Tarlós nekimegy a közterület-felügyeletnek

„Az a véleményem, hogy a szellemiségüket is, és a helyzetüket is érdemes volna felülvizsgálni” – mondta a főpolgármester, aki szerint a szabálytalanul büntető közteresek miatt a lakossági elégedetlenség nagyon nagy mértékű.

Herczeg Márk
Budapest

Tarlós szerint sátáni erők állnak a 3-as metró folyamatos lerobbanása mögött

A főpolgármester láthatóan elkeseredetten nyilatkozott az újabb pénteki metróstop után.

Rényi Pál Dániel
közlekedés

Kellemesen ringat és halk az új, akarom mondani felújított orosz metrókocsi

Az majd a rekkenőben derül ki, mit veszítettünk azzal, hogy kimaradt belőle a légkondi. Meg hát az illesztéseken látszik, hogy nem nyugatról fújt a szél, amikor a vonalzót osztogatták.

Tbg
közlekedés

Tarlós István és Borisz Bogatirjev átadta az M3-as metró első felújított szerelvényét

Herczeg Márk
Budapest

Tarlós: Le kell győznünk a hangos kevesek kishitűségét

Sosem lehet retrográd a magyarkodás - mondta a főpolgármester a Nemzeti Múzeumnál.

Magyari Péter
POLITIKA

Tarlós nem indul 2019-ben

A főpolgármester az ATV-nek elmondta, hogy már 2014-ben sem kapaszkodott a székért.

Botos Tamás
Budapest

Visszavonta az olimpiai pályázatot a Fővárosi Közgyűlés

Tarlós István és az összes fideszes képviselő megszavazta.

Czinkóczi Sándor
politika

Simicska másodfokon is megnyerte az oszlopháborút a főváros ellen

A Mahir több százmilliós kártérítést követel majd Budapesttől.

Botos Tamás
Budapest

Jövő szerdán vonhatja vissza hivatalosan az olimpiai pályázatot a főváros

Rendkívüli közgyűlést hívhatnak össze.

Király András
Budapest

Az olimpiai pályázat visszavonásának igazi üzenete az, hogy a Fidesz már nem is hajlandó semmilyen demokratikus vitára

Évek óta az olimpiai pályázat az első ügy, amiben a kormány nem tudja erőből lenyomni az akaratát az emberek torkán. Csak vitatkozniuk és érvelniük kellene, de ők inkább duzzogva felborítják a sakktáblát.

Sarkadi Zsolt
vélemény

Visszavonják az olimpiai pályázatot

Orbán Viktor, Tarlós István és a MOB elnöke szerda este arra jutottak, hogy a pályázat súlyos presztízsveszteség lenne az országnak.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Hiába a rengeteg aláírás, ebből aligha lesz népszavazás

Fürjes Balázs kormánybiztos nyilvánvalóvá tette: semmi értelmét sem látja az olimpiai népszavazásnak. Tarlós István pénteken jelentheti be a budapesti pályázat visszavonását.

Magyari Péter
POLITIKA

Kósa Lajos szerint már csekély az esély a budapesti olimpiára, és az egész az ellenzék hibája

Kósa szerint Tarlóst sem ő, hanem az ellenzék árulása idegesítette fel a hétvégén.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Kósa Lajos szerint „egyszerű félreértés” miatt hitte azt Tarlós, hogy a fővárosra akarják tolni az olimpiarendezés ügyét

Úgy tűnik, az, hogy „az olimpia Budapest ügye, az olimpiát városok rendezik, nem kormány, nem parlament”, nem azt jelenti, hogy „az olimpia Budapest ügye, az olimpiát városok rendezik, nem kormány, nem parlament”.

Herczeg Márk
POLITIKA

Tarlós berágott: Az olimpiarendezést nem a főváros találta ki

Nem fogja eltűrni, hogy Budapesttel vitessék el a balhét, szerinte arcátlanság, amit Kósa Lajos csinál. Ha ki kell szállni a pályázásból, akkor a kormánynak, a Magyar Olimpiai Bizottságnak, és a fővárosnak közösen kell azt kimondani.

Botos Tamás
politika