A Főváros bevallotta, a kockázatelemzés továbbra sem készült el.
A gyalogosok azt csinálnak, amit akarnak, csak a turulhoz ne másszanak fel, mert akkor Tarlós lefújja az egész akciót. A hivatalos döntés egyelőre nem született meg.
Vitézy Dávid fb-posztjából derült ki ez. Pedig az autólobbista, tömegközlekedésutáló Tarlós főpolgármester még pénteken is beleállt az ellenkezőjébe. Vagy legalábbis úgy lehetett érteni.
A főpolgármester előszeretettel számol fel busz- és biciklisávokat, amik szokásos napi útvonalán akadályozzák a gyorsabb haladásban, azért.
Átlagosan 15%-os emelés lesz.
Több mint kétszáz villamos, hatvan troli és száz HÉV szinte azonnali cseréjére lenne szükség. Ám Budapest továbbra is büntiben van.
Amikor a főpolgármester utoljára elutazott, akkor Moszkvába ment, és egy furcsa metrótenderrel tért vissza.
Évente 300-500 millió forintot termel az önkormányzatnak a József körút és a Baross utca kereszteződésében működő készülék.
Szakértők szedték ízekre azt az összehasonlító értékelést, amivel Tarlós István főpolgármester próbálja átnyomni a Fővárosi Közgyűlésen a római parti mobilgát tervét.
Végre történik valami ebben a városban.
Soha nem találnád ki, kijét büntették meg, mielőtt váratlanul heves hadjáratot indított a lehúzós büntetgetés ellen. Ha magyar ember vagy, el sem kell olvasnod ezt a cikket, mert pontosan tudod, mi van benne!
Plusz muníció a polgármesternek, hogy folytassa harcát a kerületi közteresek ellen.
Akkor van csak baj, hogy ha hónapok múlva is ez lesz.
Ezek ellen kelt ki Tarlós, és javasolta azt az autósoknak, hogy ne fizessék be a büntetéseket. A rendőrség szerint a közteresek kamerái nem felelnek meg a jogszabályoknak.
A demonstrálók azt szeretnék, hogy ne közvetlenül a partra, hanem pár utcával följebb épüljön meg a védmű.