A hatóságok már ott tartanak, hogy akkor is elkenik a parkolási-ügyeket, ha a fideszes polgármesterek tesznek feljelentést.
Történetükben Pintér Sándor korábbi üzletfeleibe is belebotlottunk, de a Belügyminisztérium megnyugtatott minket.
Ezt már mintha direkt csinálnák.
A III/II-es múlttal rendelkező politikus Lázár Jánossal konfrontálódhatott.
A volt III/II-es tisztet és rendészeti államtitkárt október 23-án előlépették, ez szülte a feszültséget, ami idáig vezetett.
Pedig október 23-án még előléptették a volt III/II-es operatív tisztet, akinek még Nagy Imre újratemetéséről is ÁVH-s múltú ügynökök jelentettek.
Lázár János szerint nincs rendben a történet, Orbán sem örült a III/II-es tiszt előléptetésének, de már nem tudnak visszamenni a múltba.
Eltelt 60 év, ennyi maradt a szabadságharcból. (Meg a Fideszből.)
2016-ban újra olyan dolgokról beszélünk, mintha nem lett volna rendszerváltás. A belügy hibátlannak tartja a saját munkáját, miközben a titkosszolgálat felett nincs igazi kontroll, és valódi teljesítménye egyáltalán nem látszik. De kiderült az is, hogy lehet nemet mondani az együttműködésre, akkor is, ha ennek súlyos ára van.
Tehát a Belügyminisztérium önmagát vizsgálja. De legalább szakembert vetnek be: egy volt III/II-es operatív tisztet.
Zárt ülésen tárgyalta a nemzetbiztonsági bizottság az esetet, amiről a 444 írt. A BM soha nem látott előadással készült, és továbbra is tartják, minden törvényesen zajlott.
Az eddig szigorú Belügyminisztériumban elkezdték felmérni, ki szeretne önvédelmi fegyvert. Még a rendvédelmi vezetők közül sem örül ennek mindenki.
A Fidesz volt III/II-es rendészeti államtitkára szerint a hetvenes években jobb volt a nyomozóhatóságok és a titkosszolgálatok koordinációja. A pártállami múlt már nemhogy nem ciki, hanem egyenesen hivatkozási alap lett.
De kinek van akkora pénztárcája, amibe ez belefér?
Birkózók, kommunisták, kiállítás. Itt vannak a módosítók a költségvetéshez.