TASZ

A TASZ büntetőfeljelentést tesz az Erdélyben elégetett levélszavazatok ügyében

Szerintük a levélben szavazás jelenlegi rendszere alkalmatlan arra, hogy a választópolgárok szabad, befolyástól mentes és biztonságos joggyakorlását biztosítsa.

Mészáros Juli
POLITIKA

Civil őrszemek figyelik a választási visszaéléseket vasárnap

A Tiszta szavazás nevű országos kampányt négy szervezet, a Civil Kollégium Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért, az aHang és a Political Capital közösen hozta létre.

Szász Zsófi
POLITIKA

„Ha el is fogadjátok az 5-10 ezer forintot, a fülkébe nem mehet be veletek senki”

Tíz településen kampányolnak civilek a tiszta szavazásért. Megnéztük, mit mondanak a tiszavasvári romatelep lakóinak.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Másodszorra sem engedte át a Kúria a kormány népszavazási kérdését a gyerekek nemváltásáról

Hiába tiltakozott és magyarázott a kormány, a Kúria szerint továbbra sem egyértelmű, mire is várják a választ az állampolgároktól a népszavazáson.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Hajléktalanokat szervezett be választási csaláshoz, de a kormány tavalyi módosítójának köszönhetően most felmentették a közokirat-hamisítás vádja alól

Közben lazultak a szabályok.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A TASZ pert indít Strasbourgban a Pegasus-botrány miatt, és vizsgálatot kér az Európai Bizottságtól is

Hat megfigyelt embert képviselnek. Szeretnék nemzetközi fórumokon kimondatni: a titkosszolgálati megfigyelések magyar szabályozása jogsértő.

Kiss Imola
jog

Vizsgálja a rendőrség Toroczkai „embervadász” mezőőrségét

A TASZ szerint nincs joguk felfegyverkezve kutatni az illegális határátlépők után. Toroczkai inkább feloszlatná a TASZ-t.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Kimondta a bíróság: súlyosan jogsértő hogy az állam nem biztosít megfelelő ellátást a fogyatékkal élő embereknek

Kártérítést is kell fizetni azoknak a szülőknek, akik élete ráment arra, hogy évtizedeken át nem tudták hol elhelyezni állandó gondozásra szoruló gyerekeiket.

Czinkóczi Sándor
lakhatás

Másodfokon is kimondta a bíróság, hogy az MSZP-s Czeglédy Gergő cége érintett volt abban a projektben, aminél az OLAF szabálytalanságokat tárt fel

Czeglédy Gergő a róla szóló cikk megjelenése után beperelte a Direkt36-ot, de a pert elbukta.

Fődi Kitti
Média

Ítélőtábla: A TV2 nem tájékoztatni akart, hanem lejártani a túlóratörvény elleni tüntetés szervezőit

A bíróság döntése szerint a csatorna megsértette a tüntetést szervezők személyiségi jogait, amikor azt állították a Tényekben, hogy "csak rombolni akarnak".

Csurgó Dénes
Média

A Kúria elmeszelte Orbán népszavazásának egyik kérdését

Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések?

Kaufmann Balázs
népszavazás

A bíróság szerint azért távolították el az SZFE-ről az egyik oktatót, mert bírálta a modellváltást

Faur Anna azért fordult bírósághoz, mert úgy érezte, nem szakmai okokból mondtak fel neki, hanem amiért részt vett a FreeSZFE mozgalomban.

Horváth Bence
oktatás

„Na, lám, már megint a cigányokkal van a baj, hiszen véletlenül senkit nem igazoltat a rendőrség”

Ha az utcán sétál, egy padon ül, vagy egy téren vár valakire, Lakatos Attila rendszeresen felkelti a rendőrök gyanúját. Megelégelte a vegzálást és a megalázó bánásmódot, úgy gondolja, a rendőrség indokolatlanul sűrűn igazoltatja a roma származású embereket, ezért több jogi eljárást is indított, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a hatóságok diszkriminatív módszereire.

Halász Júlia
video

A Freeszfe és Pál Márton nyerte a TASZ SZABAD-díját

Kilenc induló közül választották ki őket.

Fődi Kitti
díj

Ki volt idén a legszabadabb magyar?

A TASZ idén is díjazza azokat, akik a saját lehetőségeikhez mérten legtöbbet tették azért, hogy Magyarország egy szabadabb ország lehessen. A szakmai zsűri díja mellett közönségdíjat is kiosztanak, melyre itt lehet szavazni!

Horváth Bence
díj