Az alkalmi munkás a lebukása előtt még üzeneteket is küldött magának és másoknak az áldozata telefonjáról, de később azt is elégette.
55 ezer forintot költött el belőle a lebukás előtt.
A leghidegebb kedden volt, akkor a tanulók 11-14 fokot mértek, haza is küldték őket a 3. óra után.
Siker.
A tatai férfi a gyilkosság helyszínén várta a járőröket.
Bogdan Drăghicit kiskorú lány ellen elkövetett nemi erőszakkal gyanúsítják.
Az Öreg-tavon telelő több 10 ezernyi madár nyugalma érdekében az önkormányzat rendeletben tiltotta be november 1. és február 28. között a durrogtatást. Mindenkinek jobb így.
Elnöki ügy.
Egy tatai házba tört be a társaival. A szülőket azzal próbálta rávenni értékeik átadására, hogy megkínozta a gyereküket.
Megműtötték, most a tolmácsot várják, hogy beszélni tudjanak vele.
A férfi egy óra alatt megitta a sört, a bort és a konyakot, majd a nő felszólította, hogy fojtsa meg a kislányt, mondván, a gyerek nem az ő lánya.
Kipróbáltuk, nagyon szépen melegíti.
De pár nappal később elkapták a rendőrök.
Modern cowboysztori Tatáról.