tátrai miklós

Jogerősen börtönbe kell menniük az MNV egykori vezetőinek Sukoró-ügyben

Mégiscsak lett börtönbüntetés Gyurcsányék kiemelt beruházásából.

kasnyikm
bűnügy 2017. június 8. 8:37

Másodfokon felmentették az MNV Zrt. volt vezetőit a Sukoró-ügyben

6 éve dübörög az elszámoltatás, itt egy újabb nagy pillanata.

Herczeg Márk
bűnügy 2016. október 26. 9:16

Egy őszinte ember: Tátrai Miklós

„Hát, őszintén? Nagyon beszartam” - nyilatkozta a sportlövő.

Király András
sport 2016. augusztus 6. 21:27

Tátrai szerint ha bemártja Gyurcsányt, nem kerül rács mögé

A Nemzeti Vagyonkezelő korábbi elnöke azt mondta, hogy informálisan megkereste az ügyészség azzal, hogy tegyen terhelő vallomást Gyurcsányra, és akkor nem ítélik el. Nem ment bele, négy év letöltendőt kapott.

Czinkóczi Sándor
politika 2015. október 1. 18:02

A Sukoró-ügy miatt négy évet kapott a vagyonkezelő volt vezére

Tátrai Miklós mellett bűnsegédként 3,5 évet kapott az értékesítési igazgató is az elhiresült kaszinóügyben.

Haszán Zoltán
bűnügy 2015. szeptember 30. 11:24

Dübörög az elszámoltatás, jogerősen felmentették - igen, felmentették - Tátrai Miklóst

A Magyar Nemzeti Vagyonkezeló volt vezetőjét azzal vádolták, hogy gazdaságilag indokolatlanul vette át a Bábolna Zrt. egyes tevékenységeit, ezzel ő juttatta csődbe a Nemzeti Ménesbirtokot.

Király András
politika 2013. november 7. 13:43
GYIK Hibát jelentek Impresszum Jogi dokumentumok Médiaajánlat RSS Sütibeállítások
© 2025 Magyar Jeti Zrt.