Valaki felkérés nélkül megkereste a céget, nem adnák-e el a magyar és balkáni érdekeltségeiket. Ezen gondolkodnak most.
A két cég közölte: együttműködnek a hatósággal, és szerintük nem sértettek jogszabályt.
Lázár János pedig nemrég dobta be újra, hogy kellene egy állami mobilszolgáltató.
Valami nagyon rosszul működik a magyar elhárításnál. Havonta 20-30 ezer SIM kártyát simán aktiválhatnak hajléktalanok nevére. Ma is könnyen hozzá lehet jutni az ilyen lenyomozhatatlan telefonszámokhoz.
Megrohanták a telenoros ügyfelek a cég üzleteit, feszült a hangulat.
Július elsejétől emelnek több díjat is, a hatóság azt vizsgálja, hogy szabályos-e a szerződésmódosítás.
Lecsapott a Médiahatóság.
De az tény, hogy a versenytársaikhoz képest jobban járnak vele a javaslat mostani formájában.
Kedden a Parlament Vadásztermében fogadja többek között a Telenor főnökét, ott lesz Seszták Miklós és Varga Mihály is.
A Telekom 150 ezer SIM-kártyát bukhat az állami dealen.