Két meg nem nevezett, az izraeli miniszterelnökkel kapcsolatba hozható bűnügy miatt utasította a rendőrséget, hogy nyissanak nyomozást.
Az HMS Ambushnak azonnal a felszínre kellett jönnie, most Gibraltárban próbálják megjavítani.
Az Eb-döntő után a helyzet fokozódik.
Egy kínai paraszt megoldotta a merülést.
Nem tudni, mindennek köze van-e ahhoz, hogy Dél-Korea és az USA éppen történelmük legnagyobb közös hadgyakorlatát tartja a szomszédban.
A brit légierő kezdett el kutatni egy orosz tengeralattjáró után, ami a skót partoknál bukkant fel.
A tudomány legyőzi az életet.
De úgy tűnik, hogy nem azt, amit akkor kerestek. A kevés felvétel alapján inkább tűnik I. világháborús modellnek.
Amatőr búvárok szerint igen, szerintük még a legénység is a járműben van. A védelmi minisztérium egyelőre nem erősítette meg a híreket.
Olyan régóta készül, hogy újra kellett számozni. Eredetileg K-329-nek hívták, most már K-560 a neve.