termelés

Túl olcsó a tojás

A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint annyira, hogy veszélyben a termelés fenntarthatósága.

Benics Márk
gazdaság

Rossz hónapot zárt májusban az építőipar, áprilishoz képest visszaesett a termelése

De éves összevetésben is lassabban nőtt, mint korábban.

Fődi Kitti
gazdaság

Tavaly a németek annyi szén-dioxidot bocsátottak ki, mint utoljára 70 éve

Egy tanulmány szerint ez azonban nem fenntartható csökkenés volt, és inkább lehet köze a német termelés visszaeséséhez úgy általában.

Bódog Bálint
külföld

Tavaly több mint 1600 milliárd dolláros kiesést okozhatott az Ukrajna elleni orosz agresszió

A német IW szerint idén világszerte további 1000 milliárd dollár termeléskiesés várható.

Herczeg Márk
háború

A KSH szerint októberben 2,5 százalékkal csökkent az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz képest

Viszont az év első tíz hónapjában összességében nőtt.

Kiss Imola
gazdaság

A Richter dolgozóinak is kötelező lesz a védőoltás

Így lehet leginkább biztosítani a termelés folyamatosságát a vezérigazgató szerint.

Kiss Imola
járvány

Csökkent az építőipari termelés az euróövezetben és az EU-ban augusztusban

Ezen belül Magyarországon 5,9 százalékkal.

Kiss Imola
gazdaság

Rekordütemben drágult a kínai termelés

Az árakat a szén drágulása és a szénhiány dobta meg.

Mészáros Juli
külföld

Véget ért a kényszerszünet a kecskeméti Mercedes-gyárban

Alkatrészhiány miatt három hétig szünetelt a termelés.

Kaufmann Balázs
gazdaság

Három hétre leáll a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban

Beszállítói nehézségek miatt van erre szükség.

Kiss Imola
gazdaság

Beszakadt a magyar építőipar

Jelentősen visszaesett a termelés az egy évvel ezelőttihez képest.

Botos Tamás
gazdaság

A Mol csak itthon fogja vissza a termelő beruházásait

Király András
gazdaság

Nagyot ugrott novemberben a kiskereskedelmi forgalom

Horváth Bence
gazdaság

Tovább csökken a magyar GDP

2013 első negyedévében 0,9 százalékkal esett vissza a nemzeti össztermék az előző év azonos időszakához képest.

Kerner Zsolt
gazdaság

Ma sem jó ipari termelésnek lenni

Kerner Zsolt
gazdaság