természet

Kikutatták, hogy a természet hangjai jót tesznek a mentális egészségünknek

A vízcsobogás pozitív érzéseket kelt, a madárcsicsergés pedig csökkenti a stresszt.

Szász Zsófi
természet

A járvány után különösen fontos lenne, hogy a gyerekek újra elkezdjenek a szabadban játszani

Lehetőleg minél kevesebb felügyelettel, állítja két kutató, akik szerint már a koronavírus előtt is aggasztó mértékben szorult vissza a szabadban játszó gyerekek aránya.

Horváth Bence
ÉLET

A világon először gombakoporsóba temettek egy embert Hollandiában

Tervezőjük szerint a gombafonalakból készült koporsók évekkel lerövidítik a bennük eltemetett testek teljes lebomlását.

Neuberger Eszter
környezetvédelem

Így néz ki Magyarország az új Microsoft Flight Simulator-ban

Egy hétvége alatt felfedeztük Magyarország legszebb tájait, és bőséges galériában gyűjtöttük össze a látnivalókat:

Kiss Bence
tájkép

Semmit nem magyarázunk meg az ember által, hiszen az ember nem erő, hanem gyengeség a lét kellős közepén

A testünk mindig előbb észleli a világot, mint a tudatunk, és ha elkezdünk odafigyelni erre, rájöhetünk, hogy mennyi minden közös bennünk és a világ többi élőlényében. Utazás a természet mélyére és a gondolkodásunk határvidékére a 20. század egyik legnagyszerűbb filozófusa, Maurice Merleau-Ponty segítségével.

Horváth Bence
filozófia

Itt az ideje, hogy úgy gondolkodjunk a gazdaságról, hogy abba a természet valós értékét is beleszámítjuk

A Nature szerkesztői szerint a járványt követő gazdasági újraépítés egy jó lehetőséget teremtett erre.

Horváth Bence
klímaváltozás

Ahogy az emberek otthon maradtak, ellepték az utcákat az állatok

A kijárási korlátozások egy váratlan következménye lett, hogy egyre több és több városban bukkannak fel nemvárt látogatók.

Horváth Bence
állat

A természet pusztításában kódolva volt egy veszedelmes világjárvány

Régóta próbáltak figyelmeztetni kutatók, hogy a természetes élőhelyek felszámolásának súlyos következményei lehetnek. Most a koronavírus mutatja meg, hogy mitől tartottak.

Horváth Bence
természet

Ahogy pusztul tovább a természet, úgy nőhet a nők elleni erőszak mértéke is a világban

Ezt állítja a Természetvédelmi Világszövetség friss kutatása.

Horváth Bence
klímaváltozás

Félmillió rovarfaj sodródott a kihalás szélére

Az összes veszélyeztetett állat- és növényfaj felét a rovarok teszik ki.

Szurovecz Illés
környezetvédelem

Végre megállapították, mennyi időt kell a természetben töltenünk egy héten

A természetben töltött remek stresszoldó, csökkenti a vérnyomást és csökkenti az érrendszeri betegségek kockázatát - nem csoda, hogy az orvosok már receptre is felírják. Most végre az is kiderült, mennyi a természetben töltött idő hatásos adagja.

Király András
ÉLET

Ferencváros: Nem kár azokért a fákért

Bácskai János korábbi kampányvideójában a természet elkötelezett védelmezőjeként ajánlja magát, most, hogy kivágtak egy csomó fát a kerületében, tehetetlenül tárja szét a kezét, és a fanyű jegyzőjére mutogat.

Ács Dániel
Budapest

Egy dániai kutatás szerint a zöld környezet csökkenti a pszichés betegségek kialakulásának kockázatát

A kutatók kb. 1 millió dán szülői ház környezetéről 1985 és 2013 között készült műholdas felvételt vizsgáltak, és az adatokat egyeztették 16 különböző pszichés betegség kialakulásának kockázatával.

Herczeg Márk
természet

Csak egy forró ősz hajnala egy kis, Zala megyei faluban

Két kép arról, hogyan burkolózik napsütötte ködfelhőbe a nyugat-magyarországi Nagybakónak.

Albert Ákos
természet

Nem jó a használt kontaktlencsét lehúzni a vécén

Az ellenálló műanyag lencsék nehezen bomlanak fel.

Tbg
természet