terror

Európai dzsihádista terrorhálózatra csaptak le

plankog
Terrorizmus

Letartóztatták a Fox News terrorszakértőjét, mert azt hazudta, hogy 27 évig a CIA-nak dolgozott

Az amerikai Nógrádi Györgyöt csalással vádolják, és azzal, hogy hazudott a kormányzatnak.

Sarkadi Zsolt
külföld

Újabb külföldit öltek meg brutálisan Bangladesben

Még egy hét sem telt el, mióta egy nemzetközi segélyszervezet olasz munkását gyilkolta meg hasonlóan a helyi ISIS, az al-Kaida pedig aktivistákat mészárolt le bárddal.

Sarkadi Zsolt
külföld

A terrortámadások után egymillióval kevesebb turista ment Tunéziába

Nyertek a terroristák, két merénylettel az ötödével esett vissza a látogatók száma.

kasnyikm
külföld

Röszkén vált terroristává a terrorizmussal vádolt férfi

Nem úgy tűnik, hogy az M1 "azonosított" terroristája egy korábban körözött terrorista lenne.

kasnyikm
migráció

Jéég-bőől vagyó-ok, taláán feel se mólva dó-ok

Há tnyútsd kétke ze-ed, olvaszdfel jéégszívemeee!

Sarkadi Zsolt
külföld

Akinek van egy kis ideje és kedve,

Sarkadi Zsolt
külföld

Elkapták az M3-as metrón terrorizáló férfit

Az utasokkal véletlenszerűen garázdálkodó férfit kispesti lakásán állították elő.

kasnyikm
bűnügy

A brit rendőrség szerint a tunéziai merényletek elkövetői kapcsolatban álltak egymással

A Bardo Múzeumban elkövetett márciusi és a szúszai strandon elkövetett júniusi merényletek mögött ugyanaz a csoport állhat.

Czinkóczi Sándor
külföld

Most már tényleg vége 9/11-nek: megszületett az első csecsemő az új World Trade Centerben

A csecsemő 3,1 kilós, egészséges.

kasnyikm
külföld

Rendkívüli állapotot hirdetett a tunéziai elnök

Az ok valószínűleg a június végi terrortámadás, amiben 38 európai turistát öltek meg a tengerparton.

Sarkadi Zsolt
külföld

A tunéziai elnök szerint a rendőrség túl lassan reagált a szúzsai merényletre

Kiderült, hogy a merénylőt Líbiában képezték ki a terroristák.

Czinkóczi Sándor
külföld

Fontos ISIS-fejest öltek Szíriában

kasnyikm
külföld

Segítői is voltak a tunéziai merénylőnek

A 38 embert kivégző merénylő történetében az a legnyugtalanítóbb, hogy nem egy vallási fanatikusról van szó, hanem egy olyan srácról, akit eddig leginkább a foci, a rap és a csajok érdekeltek. A környezete sem érti, hritelen hogyan lett belőle terrorista.

Czinkóczi Sándor
külföld

Megvan, kit fejezett le a terrorista Franciaországban

Sarkadi Zsolt
külföld