Nem beszél a nyomozóknak a négy embert halálra gázoló gyanúsított. A rendőrök egy pokolgépnek látszó eszközt is találtak a teherautó fülkéjében.
Egy közeli étterem elől lopták el a támadáshoz használt teherautót.
A terrorcsoport a BBC-hez eljuttatott, tört angolsággal írt közleményében arról beszél, hogy minden birtokában levő fegyvert átad "a baszk civil társadalom képviselőinek".
Az is lehet, hogy az elkövetők egyike öngyilkos merénylő volt.
Kezdeményezték a mozgalom teljes betiltását is.
Sir Simon Jenkins le is szúrta a BBC-t, amiért terroristáztak. A BBC pedig kitette ezt a jelenetet a Facebookjára.
A terepszínű ruhát viselő észak-afrikai származású sofőrt előállították. A francia állampolgárságú, Mohamed R.-ként azonosított férfi autójában a hadsereg több lőfegyvert és egy egyelőre ismeretlen folyadékkal teli kannát talált.
A miniszterelnök szerint az elhárítás, az MI5 ismerte és nyomozott is utána, de periferiális figurának tűnt csupán.
A korábbi hírekkel szemben nem három, hanem két járókelőt gázolt halálra a még mindig azonosítatlan támadó. De hét sérült állapota is válságos.
A nyomozók szerint "a nemzetközi terrorizmus" inspirálhatta az elkövetőt.
Az iszlám vallású Khan szerint össze kell tartani azokkal szemben, akik el akarják pusztítani az életmódjukat.
A brit külügyminiszter-helyettes a több helyen megszúrt rendőrhöz futott, míg képviselőtársai menedékbe mentek.
A nő a Westminster hídon sétált, ott gázolták el autóval.
A kormány azt javasolja a parlamentnek, hogy szavazza meg a megerősített magyar részvételt a terrorellenes harcban.
Továbbra sem tudni, hogy a 39 éves Ziyed Ben Belgacem miért akarta megszerezni a géppisztolyt.