terrortámadás

Az Iszlám Állam zászlója volt a New Orleans-i merénylőnél

Az FBI azonosította a merénylőt, aki szerda hajnalban az újévet ünneplő tömegbe hajtott.

Benics Márk
külföld

A tömegbe hajtott egy autó a magdeburgi karácsonyi vásárban, többen meghaltak, legalább hatvan ember megsérült

Terrortámadás történhetett, egy fekete BMW fékezés nélkül rohant a tömegbe, egy kisgyerek is életét vesztette. Régóta Németországban élő szaúdi orvos az elkövető.

Kolozsi Ádám
külföld

„Valószínűleg terrortámadás” volt a melbourne-i zsinagógában keletkezett tűz

Anthony Albanese miniszterelnök „egyértelműen terrorizmusnak” nevezte az tűzesetet, de ezt „személyes véleménynek” nevezte.

Mészáros Juli
külföld

Szlovákia kiutasította a Barátság vezeték elleni támadás lehetséges előkészületével gyanúsított külföldieket

Matúš Šutaj-Eštok belügyminiszter azt mondta, egy személyt Magyarországra küldtek, egy másikat pedig az ukrán hatóságoknak adtak át.

Benics Márk
Terrorizmus

A szlovák belügyminiszter szerint támadást tervezhettek a Barátság vezeték ellen, emiatt Magyarországon is intézkedtek

Matúš Šutaj-Eštok azt mondta, a hírszerzés szerint nemcsak Szlovákiában, hanem Magyarországon is létezik egy szervezett csoport, ami a Barátság kőolajvezeték közelében végezhet terepfelmérést, előkészítve egy esetleges terrortámadást.

Herczeg Márk
Terrorizmus

Teherautó rohant egy emberekkel teli buszmegállóba Tel-Avivban

35-en megsérültek. Az izraeli rendőrök az arab sofőrt lelőtték, az ügyet terrortámadésként kezelik.

Kolozsi Ádám
külföld

Többen meghaltak egy ankarai repülőgépgyártó céget ért támadásban

A TUSAS különféle repülőgéprendszerek, többek között harci repülőgépek és drónok fejlesztésével és gyártásával foglalkozik.

Herczeg Márk
Terrorizmus

Az izraeli nagykövetség elleni terrortámadást akadályozott meg a rendőrség Berlinben

Egy elutasított líbiai menedékkérő a gyanúsított, az Iszlám Állammal is kapcsolatban állt.

Kolozsi Ádám
külföld

Magyar túlélők az izraeli terrortámadásról: „Rendőrnek öltözött terroristák tüzet nyitottak ránk”

Először beszélnek magyar túlélők arról, mit éltek át a Hamász tavaly októberi terrortámadása idején.

Haász János
külföld

Erőműépítésen dolgozó kínaiak haltak meg egy pakisztáni merényletben

Két kínai állampolgár meghalt, legalább 10 ember megsérült. Találtak egy harmadik holttestet is, feltehetően a merénylőét.

Haász János
külföld

Trump és Harris egymás mellett állva emlékezett a szeptember 11-ei terrortámadásra

Az egész ceremónia azt sugallta, hogy a politikusok a kampány finisében is képesek félretenni a politikát.

Urfi Péter
külföld

New Yorkban hajtott volna végre terrortámadást az Iszlám Államnak hűségesküt tevő férfi

A zsidó közösséget vette volna célba a pakisztáni születésű 20 éves férfi.

Székely Sarolta
külföld

Egy 18 éves gyanúsítottat is elfogtak a Taylor Swift koncertjére tervezett bécsi terrortámadás után

Ugyanabba a körbe tartozott, mint a főgyanúsított 19 éves osztrák állampolgár.

Bódog Bálint
külföld

Terrorveszély miatt lemondták mindhárom bécsi Taylor Swift koncertet

Az amerikai énekesnő csütörtökön, pénteken és szombaton is fellépett volna Bécsben alkalmanként 65 ezer ember előtt. Szerdán azonban letartóztattak két férfit, aki terrortámadást készített elő.

Kaufmann Balázs
külföld

Terrortámadást tervezett Taylor Swift bécsi koncertjein két férfi az osztrák belügyminisztérium szerint

Szerdán vették őrizetbe mindkettejüket.

Kaufmann Balázs
külföld