Molnár Zsolt, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke, és szakértője, Tarjányi Péter úgy látták, hogy a focibarát kormány a szurkolók biztonságára már nem gondol.
Nem hajlandó változtatni a török terrortörvényen, pedig az EU ezt kérte a vízummentességért cserébe.
Az ötéves Alaptörvény hatodik módosítása szerint 15 napra lehetne bevezetni a különleges jogrendet.
Mármint a vs.hu-hoz. Egyébként kiemelkedően jó teljesítményt végez a Matolcsy-vezette jegybank.
Kósa Lajos jelentette be az összeborulást.
Két év börtönt is kaphatna ezért valaki. A kormány terrorveszélyre vonatkozó akcióterve szerint indokolt esetben a belügyminiszter akár tömegrendezvényeket is betilthatna.
Mondom a magyar, vagyis nem a magyarországi, hanem Magyarország külföldi - értsd, nem itt, a válsághelyzettől sújtott országban levő - nagykövetségei védelmét erősítik meg a hatalmas migránsveszély miatt.
Pedig eddig arról volt szó, hogy az emberek biztonsága az első.
A kormányzati kommunikációs államtitkár, Tuzson Bence szerint ötlet szintjén sem merült fel ilyesmi a kormányban.
A miniszter szerint már nem elég megvédeni a határokat, ezen túl kell lépni.
Majdnem azt mondta, hogy konkrét terrortámadás készül Magyarország ellen. Csak éppen mégsem ezt mondta, de így is ezzel van tele a sajtó. Hogy lehet így bízni az államban?
De aztán a riporter visszakérdezett, és kiderült, hogy még sincs ilyen információnk. De akár lehetne is.
A miniszter azért bízik abban, hogy a baloldali politikusok nem veszik magukra ennek a felelősségét.