Tesco

A Tesco online boltja vasárnap is nyitva tart majd

Botos Tamás
gazdaság

Több mint 1,1 milliárdos hitelből épített volna konkurenciát a Magyar Postának a félig állami tulajdonban lévő, becsődölt Széchenyi Bank

A hitelezett cég mögött Princz Gábor, a valamikori Postabank valamikori vezérigazgatója áll.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Ennek a kislánynak nagyon nem tetszik, hogy az óráról, amit magának szeretne, a Tesco úgy gondolja, hogy az csak fiúknak való

Nagy-Britanniában már civil kezdeményezés is indult azért, hogy a játékgyárak és az áruházak ne korlátozzák ilyen módon a gyerekek szabad játékválasztását.

Sarkadi Zsolt
külföld

Ha nem lenne NER, ez sem lenne vol. 2345: Ingyenes Trafik Járat!

Tbg
gazdaság

Tesco, Spar, Auchan, Lidl, Aldi: ezeket mind betiltaná a kormány

A mostani állás szerint akár kezdhetnek is csomagolni.

kasnyikm
gazdaság

Nem árulja el a Tesco, miért drágább náluk a nagyobb kiszerelésű cucc

Globális összeesküvés vagy csak a piac Láthatatlan Keze mozgatja itt a szálakat? Hogy képes drágább lenni háromliteres flakonban az öblítő, mint kétliteresben?

Rácz Tamás
Pazarlás

90 százalékkal zuhant a brit Tesco eredménye, repül a cég elnöke

anarki
gazdaság

Százmilliárd forinttal elnézte a Tesco a várható eredményét

Négy igazgatót már felfüggesztettek, most egy könyvvizsgáló céggel járnak végére az ügynek.

Botos Tamás
gazdaság

Valamelyik Tescoban dolgozik? Akkor öntől is levelet vár Dave Lewis, a cég új vezérigazgatója

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Lemondott a Tesco vezérigazgatója

Nem voltak túl jók az eredmények. Itt volt az ideje változtatni.

Uj Péter
gazdaság

Lassan kinyirják a Tesco trafikjait

Király András
POLITIKA

Pelé a budaörsi Tescóban reklámozott :-(

Semmi sem lesz ma már ilyen szomorú.

Herczeg Márk
futball

Sötétség borítja a budaörsi Tescót

Herczeg Márk
érdekes adat

2013-14: Árodüsszeaiaia (egy szegény maori panaszai a Tescóban)

Technikai mély elemzés és boripari hírháttér. Annyi balszerencse közt, oly sok viszály után merre indult a Tescóban a 2010-es Tohu Riesling árfolyama?

Uj Péter
gasztronómia

Új biztonsági rendszert tesztel a Tesco a céges autóiban

erdelyip
bűnügy