tévé

Minél többet futok, annál inkább akarom tudni, miért

Mi visz rá embereket, hogy rajthoz álljanak egy 246 kilométeres futóversenyen? Simonyi Balázs ultrafutó lélekemelő dokumentumfilmet csinált a Spartathlon hőseiről.

Rényi Pál Dániel
FILM

Rondának találták a Kossuth-díjas hegedűst, kirúgta a köztévé

Szenthelyi Miklós állítólag nem mutatott elég jól a képernyőn, ezért rakták ki a Virtuózok zsűrijéből. Jönnek a műcsöcsös közszolgálati komolyzenészek?

Szily László
media

Megszökött a cirkuszból egy teve Kecskeméten

Kenyérrel sikerült hazacsábítani a városnéző állatot.

Botos Tamás
ÁLLAT

Nigel Farage-t leszerződtette a Fox News

A politikai elemzőként folytatta az UKIP volt elnöke.

Botos Tamás
külföld

Együttélés

A hal(l), ami a nappali, ami a konyha.

geccodejoakecod
tévé

Márciustól megnyílnak az első Nemzeti Műköröm műhelyek

Közmunkások és dolgoznak majd benne, többek között ez is kiderült az RTL Klub szilveszeri híradójából.

Kulcsár Rebeka
belföld

A nyolc legjobb új sorozat 2016-ban

És még 16, amit érdemes nézni.

erdelyip
Sorozat

Fazekas Sándor nem ajánlja a Reszkessetek, betörők!-et

Jogos, elvégre szomorú a vége, hiszen börtönbe kerül a két főhős.

Herczeg Márk
tévé

Vízipipa, vízitévé, vízikád

Picikét időzzünk itt el.

geccodejoakecod
tévé

Ezt a tökéletes videót majdnem kétmillióan nézték meg, nem is véletlenül

Hogy lehet valami ennyire aranyos?!?!?!

Karaj Kisasszony
cukiság

Addig vetélkedtek egy pasiért a tévében, míg a végén egymással jöttek össze

Végre igazi szerelem gyulladt egy párválasztós tévéshow-ban, bár pont nem úgy, ahogy azt eltervezték.

Szily László
Média

Dromedár kószált szabadon Sopronban

A teve egy vándorcirkuszból szökött meg, aztán egy parkolóban kóborolt.

Király András
ÁLLAT

November 30-án vége a Fásy Mulatónak

Gyász.

Sarkadi Zsolt
KULTÚRA

8 tévébemondót függesztettek fel az egyiptomi állami tévében, és fogyózni küldték őket

Egy hónapjuk van, hogy karcsúbbak legyenek.

Sarkadi Zsolt
külföld

A BBC visszavon egy sorozatot, mert attól félnek, hogy a náci szereplők felzaklatják a nézőket

A sajtó szerint ez is a politikai korrektség hibája.

Sarkadi Zsolt
külföld