Anthony Broadwater 16 év után 1998-ban szabadult. Az igazság úgy derült ki, hogy az írónő Lucky című könyvének filmadaptációján dolgozó producerben kérdések merültek fel, és magánnyomozót fogadott.
Azt hitték, valaki merényletet tervez a kabuli repteret védő amerikai katonák ellen. A kocsiban víz volt és gyerekek, a sofőr nem az ISIS-nek dolgozott, hanem egy amerikai segélyszervezetnek.
Az atlétikai (athletics) helyett az evezős (aquatics) központba ment, ahol egy helyi önkéntestől kellett pénzt kuncsorognia taxira.
A hibát egy túlhajszolt ápolónő követte el, aki oltás előtt elfelejtette felhígítani a hatóanyagot.
Ha tényleg csak a nővér hibázott, nem tesz feljelentést a kórház ellen, mert úgy véli, mindenki hibázhat. Nagyon fáradt és nagyon fáj a karja, de a tünetei nem súlyosak. Viszont lehet, hogy a tévedés miatt nem alakul ki védettség a szervezetében a koronavírus ellen, és újabb oltásra lesz szüksége.
A brit miniszterelnökről egy olasz lap írta meg, hogy titkos nyaraláson járhatott Perugiában, a hivatala szerint viszont hónapok óta nem járt Olaszországban. Megvan a rejtély megoldása.
A mátraderecskei testvérpár azt hitte, hogy a sértett elvitte a pénzüket. Megverték, aztán otthon megtalálták az ellopottnak hitt pénzt.
Aztán felhívta telefonon, de csak a hangpostával beszélt.
Hajnalban törtek rá egy négytagú családra, eredetileg a szomszédhoz akartak bejutni.
Robert Berezint csak tavaly augusztusban tudták elfogni.
Rossz címre hozta a csomagot a posta.
Tömegek hiszik azt, hogy Szél Bernadett és Hadházy Ákos még mindig a párt politikusa. Szélről például az LMP-szavazók 59 százaléka.
Egy budapesti kórházból indultak a közeli Szigetcsépre, végül 300 km-t autóztak.
Dasha Fincher egy rutin közúti ellenőrzéskor bukott le a vattacukorral, amit a rendőrök metamfetaminként azonosítottak.