Egyre súlyosabb a kanyarójárvány, egy iskolás korú gyerek már bele is halt.
Az egészségügyi miniszternek kinevezett oltásellenes ifjabb Robert F. Kennedy szerint ami történik, az „nem szokatlan”.
Keddig több mint húsz oltatlan gyermek és két felnőtt fertőződött meg.
Hatalmas adatközpontok épülnek, négy év alatt 500 milliárd dollárt költenek erre.
A vonat az ütközés után kisiklott, két vasúti dolgozó meghalt.
Legalábbis a helyi földhivatal levele szerint, ami földterületet is adományozna több millió ember erőszakos kitoloncolására és fogva tartására.
További 2000 litert bele se számoltak a rekordba.
Trump elsősorban a férfiakat próbálta maga mellé állítani az államban, Harris viszont teljes abortusztilalommal riogatta a texasi nőket.
És mindez egy napon történt.
A minden idők legjelentősebb sport emléktárgyaként említett mez legutóbb 2005-ben cserélt gazdát, akkor 331 millió forintért.
Amerikai republikánus kormányzók két éve kitalálták, hogy demokrata többségű nagyvárosokba szállíttatnak menekülteket.
Az Optimus robotokat 2024 végén kezdik el használni a Tesla üzemeiben, és azt remélik, 2026-ban már tömeggyárthatják más cégek számára is.
Fergie magasra tette a mércét minden idők legkínosabb amerikaihimnusz-előadásával, aztán jött Ingrid Andress countryénekesnő.
Az új nemiidentitás-törvény volt nála az „utolsó csepp a pohárban”.
A nyolcvanas években történt esetet most bevalló texasi lelkipásztor „fiatal hölgynek” nevezi az áldozatát.