A thaiföldi teknős elé szerencse reményében dobáltak pénzt a helyiek, de a teknősnek ez nem hozott végül szerencsét.
De jó lett a vége, négyórás műtéttel kiszedték belőle mind a 915 pénzdarabot.
Minden idők legnagyobb fogása.
A hírek szerint mindkettejükön volt sisak, a baleset pedig késő éjszaka történt.
Thaiföldön fogták el őket.
Fegyverekről és harcművészetekről is oktatják őket, nem is kell ennél királyabb program.
Egyszerűen kiúsztak a betörő árvízzel.
Prajin Juntong miniszterelnök-helyettes szerint a Google ígéretet tett az együttműködésre a felségsértő tartalmak eltávolításában.
Ilyen az, amikor egy kormány a polgárainak felhatalmazást ad arra, hogy viselkedjenek állatként.
Így búcsúznak a királytól, aki a leghosszabb ideje volt hatalmon a világon.
Hetven évig uralkodott.
Thaiföldre utazott egy előadást tartani, de kínai utasításra közbeléptek Joshua Wonggal szemben.
A thai rendőrök útlevélhamisítóknál razziáztak, amikor rábukkantak a fóliába csomagolt testre.
Miattuk, illetve hát vásárlóik miatt jutott a kihalás szélére az orrszarvú és egy rakás állatfaj. Egy vietnami testvérpár irányítja az évente 6 ezer milliárd forintos üzletet.
Számoljon együtt a bangkoki rendőrökkel!!4