Egy tréfás kedvű turista meghúzta az állat farkát, mire az őrjöngeni kezdett.
A két kaliforniai férfi sikeres Instagram-karriert épített fel arra, hogy seggel előre fotózkodtak híres helyek előtt. De a világ nem minden országa volt egyformán nyitott a magasművészet eme fokára.
Már véglegesítik a szöveget.
A gyászszertartásra az előzetes becslések szerint mintegy negyedmillió ember érkezik.
Nem vált be a szegény ember Tini Nindzsa Harci Teknőc-kosztümje.
Hűtlen kezelés és a költségvetést ért dollármilliárdos kár miatt ítélték el, de már nincs az országban.
Két bombát is robbantottak az ország déli részén.
Jinglak Sinavatra – az ország első női kormányfője – nem jelent meg annak a pernek az ítélethirdetésén, amiben hűtlen kezeléssel vádolják. Két héttel a lemondása után a hadsereg vette át a hatalmat.
Kilenc embert vádolnak azzal, hogy elégették a király képét.
85 volt, amikor beiratkozott a helyi humánökológia tanszékre.
Az uralkodó békésen bringázott Bajorországban, amikor célba vették.
A közeli falu lakóinak tűntek fel a magukra hagyott csomagok.
Olvasóink újabb abszurd csapatépítős történeteket küldtek. Van, ami már annyira hihetetlenül kellemetlen, hogy biztosan minden szava igaz.
A kormány szerint törvénytelen ilyesmin szórakozni.
A 21 éves férfi utána magával is végzett.