Az iskola arra kérte őket, halkítsák le a zenét, mert épp felvételiztetnek. Erre bementek és megverték a tanárokat, diákokat.
Egy napig se tartott a csoda, pedig sokan azt hitték, hogy Ubolratana hercegnő egyesítheti az országot.
Klasszikus királydráma bontakozik ki az országban, ahol öt évvel a katonai puccs után tartanak újra választásokat.
A hatóságok nem tudnak mit kezdeni a légszennyezéssel.
Amíg a sikkasztó ült, addig a társai két műanyaghordóban és egy háti kézi permetezőben a Tarcal határában lévő szőlőben elástak 500 milliót. Egy része nedvességet kapott, és megrongálódott, de azért megforgatták.
Kanada megadta neki a menekültstátuszt.
Rahaf Mohammed al-Qunun egyelőre Bangkokban van, ahova megérkezett időközben apja és bátyja is.
Az egyik motor olyan erővel ütközött egy furgonnak, hogy az felborult, a motor pedig utat tört magának az utastérbe.
A 18 éves Rahaf Mohammed a kényszerházasság elől szökött el a családjától.
Egyelőre viszont csak Németország ajánlott fel segítséget. A nemzetközi helyzet fokozódik.
A családja elől menekült el, de Thaiföldön elvették tőle az útlevelét. Végső kétségbeesésében a világ közvéleményéhez fordult.
Phuketet és Ko Szamujt is fenyegeti a Pabuk névre keresztelt vihar, amely a hatóságok szerint az 1962-ben ezer ember életét követelő vihar óta a legpusztítóbb lehet.
A távol-keleti ország az egyetlen, amelyik felveszi az afrikai országokkal a versenyt a baleseti statisztikákban.
Semjéning all over the world.
Egészen bizarr baleset történt Thaiföldön.