A 29 halálos áldozatot követelő mészárlást példa nélkülinek nevezte.
A legfrissebb adatok szerint 27 embert ölt meg, miután összeveszett a felettesével. Sokan órákon át rejtőzködtek a bevásárlóközpontban.
Még nem sikerült elfogni.
A lejárt vízuma miatt vették őrizetbe.
Thaiföldön történt a meglepő eset.
Az osztrák férfit végül kiszabadították Thaiföldön.
2004. december 26-án az indonéziai Szumátra észak-nyugati partjainál egy nagyon erős, a Richter-skála szerinti 9,1–9,3 erejű víz alatti földrengés után hatalmas cunami csapott le. A környéken erre emlékeznek most.
A 33 éves nő elsődleges meghallgatása során elmondta, hogy a közvetlenül a kórházi vizsgálatot megelőzően, a vetkőzés közben elvetélt, azonban erről az orvosokat nem tájékoztatta.
A focicsapat tagjai majdnem egy hónapot töltöttek lent az edzőjükkel, mire sikerült kimenteni őket.
Vizsgálatot is elrendeltek, hogy kiderüljön, Csuang Csuang szívelégtelenség miatt halt meg.
Korábban azt hitték, csak hat, de a nehezen megközelíthető helyen készített drónfelvételeken találtak még ötöt.
Egy borjú csúszott a meredek és síkos partról a mélybe. Két állat életéért még küzdenek Thaiföldön.
A katolikus egyház vezetője Thaiföldre is ellátogat.
Már 86 elpusztult abból a 147-ből, amit a híres tigristemplomból vittek el a hatóságok. A javuk egy olyan betegségben, amit megfelelő táplálással gyógyítani lehetett volna.
Mariam mindössze nyolc hónapos volt.