Orvosként és felelős értelmiségiként is úgy érzik, meg kell szólalniuk hajléktalan honfitársaik érdekében, írták.
A DK máris, a második demonstráció után törölte a Facebookról az Ellenállásnak nevezett budapesti tüntetéssorozatának eseményét, amit addig terveztek ismételgetni, míg a miniszterelnök le nem mond.
Az érzékenyítés elmaradt, sok lakos pedig attól fél, gyermeke kerül veszélybe, ha az önállóbb életre készülő ellátottak beköltöznek az új családi házakba. „Ne mondják meg nekünk, kikkel akarunk együtt élni” - mondta egy helybéli a túl későn megtartott lakossági fórumon.
A Boston Globe azután indított akciót, hogy az elnök már az emberek ellenségeként beszél a sajtóról.
A drúz kisebbség hosszú ideje először tartott nagyszabású tüntetést.
A magyar sajtótörténet legfeleslegesebb címlapos tiltakozását hozták össze. Miért árt ez minden becsületes lapnak?
Elege lett belőle, hogy minden eső után járhatatlan az utca, kérvények irogatása helyett inkább átúszta a 15 méteres pocsolyát.
Őket a rendőrök lekapcsolták, de a közszféra leépítése ellen tiltakozók bejutottak a pártházba, kikapcsolták az áramot, lezárták a vizet, aztán távoztak.
A tüntetők a kormány gazdasági reformjaival elégedetlenek.
Koren Miklós közgazdász nehezményezte, hogy lemaradt a Figyelőben lehozott listáról. Ezért petíciót indított, hogy a jövő heti lapszámba már bekerülhessen.
„Úgy tűnik teljes az egyetértés a magyar politikai elit körében abban, hogy mindenféle következmények nélkül rekeszthetik ki és bélyegezhetik meg a cigányságot a szavazatszerzés és a hatalom megtartása érdekében” – írják.
"Nem stróman az édesanyám, mert nem az" - csendült fel a dal egy mobiltelefonból, miközben Kósa Érd fejlesztéseiről próbált beszélni.
A miniszterelnök Melegh Attila a kormánypropagandában kiforgatott, eltorzított mondata alapján már arról beszélt, hogy a tudós csak a magyar nép nagylelkűsége miatt élhet sértetlenül.
Fáj az amerikai elnöknek, hogy nem írnak róla jókat a brit lapok, és hogy sokszor tiltakoznak ellene.
Az ellenzéki pártokat össze-vissza bírságoló állami szerv vizsgálja, tesznek-e jogi lépéseket Gulyás Mártonék ellen.