Köszönetet mondtak az SZFE „vezetőinek, Szenátusának, oktatóinak és hallgatóinak, akik példát mutatnak a teljes magyar kulturális, művészeti és tudományos életnek, hogyan kell viselkedni az arrogáns hatalom önkényeskedéseivel szemben”.
Úgy vélik, a miniszter szavai nyílt fenyegetést jelentenek mindenkire, akik a törvényekben biztosított érdekképviseleti jogosultsággal kívánnak élni.
A kosárliga mellett az amerikai baseballcsapatok is sztrájkolni kezdtek a rendőri erőszak ellen.
Két éve nem lehet megközelíteni a strandot a magyar oldalon. Az állami beruházó cég már nyár elején visszavonta az építkezési terveit.
Együtt adták ki a szivárványt.
Trump Amerikája egyetlen filmszerű jelenetben. Ha Bidenre szavaz, a náci Németországban fog élni - mondta a nő a minnesotai szupermarket döbbent vásárlóinak.
A törvénytervezet visszavonását, és az érintettek tárgyalóasztalhoz ültetését kérik.
1990. június 4-én Orbán Viktorék azért tiltakoztak, mert a kormány nem egyeztetett velük az egyperces felállásról. Harminc évvel később ők zárják ki az ellenzéket a megemlékezésből.
"Még a rendkívül veszélyes és beláthatatlan járványhelyzet sem indokolhatja azt, hogy a magyar kormány kezébe olyan felhatalmazást adjon a parlament, amivel korlátlan ideig bármilyen tárgykörben jogot alkothat!"
No Nat.
„Miközben nyilvánvaló, hogy a kártérítés nem szünteti meg az okozott hátrányokat, a bíróság döntését megkérdőjelezni és a politikai kommunikáció részeként használni súlyos vétség a társadalmi béke ellen” – írják.
Többek között azért, mert a Nemzeti Alaptanterv „tudás- és gyerekszemlélete részben elavult, részben egy soha nem is létezett felfogást tükröz”.
A Berzsenyi Dániel Gimnázium tanárai a kidolgozási módja, korszerűtlen tartalma és hirtelen bevezetése miatt tiltakoznak az új NAT ellen.
Elavult, megtévesztő, nem előzte meg szakmai egyeztetés.
„Az akadémia 4700 tagja miért nem választhatja meg a képviselőit, ahogy az Oscar vagy a BAFTA esetében történik?” – kérdezik. Az akadémia a Nemzeti Filmközpont közvetítését kérte a válság megoldására.