tiltott önkényuralmi jelkép

Most egy Hitler-képet lógattak ki a házuk homlokzatára Leányfalun azok, akik tavaly egy SS-zászlóval tették ugyanezt

A rendőrség kint van a helyszínen. Tavaly elhitték a háziaknak, hogy az nem is SS-jelvény, hanem egy 44-es szám volt.

Szily László
bűnögy

Fordulat: újraindul a nyomozás a leányfalusi SS-zászló ügyében

Közbelépett az ügyészség, mondván, a rendőrség nem nyomozott megfelelően. Felülvizsgálták a saját, korábbi megszüntető határozatukat.

Szily László
bűnügy

Ez az a vallomás, amit a rendőrség figyelmen kívül hagyott a Leányfalun kiakasztott SS-zászló ügyében

Inkább hittek a náci jelkép alatt mulatozóknak, aki egyike durva antiszemita megjegyzést tett, mint a holokauszttúlélő tanúnak.

Szily László
bűnügy

Nyugodtak voltak a bulizók, akik SS-zászlót tűztek ki Leányfaluban, a rendőrség szerint ezért nem lehettek szélsőségesek, csakis villanyszerelők

Parádés indoklással szüntették meg a nyomozást a Dunakanyar leplezetlen SS-rajongói ellen. A “nácik vagyunk, indul a vonatod” megjegyzés a rendőrség szerint “kisebb szóváltás”.

Szily László
bűnügy

A rendőrség szerint villanyszerelők írták ki az ünnepeltnek, hogy 44, a járókelők szerint SS-jelvényt lógattak ki Leányfaluban

Tényleg egészen meglepő a hasonlóság, szerencse, hogy csak "az elektromossághoz munkájuk révén kötődő résztvevők" ünnepeltek a házban.

Szily László
POLITIKA

Levetették egy oroszról a szovjet mezt a vizes vb-n

Erről a RIA orosz hírügynökség számolt be. A szervezők szerint csak egy szurkolóról van szó.

Herczeg Márk
sport

A rendőrség szerint nem volt bűncselekmény, hogy az orosz motorosbanda vörös csillagos, sarló-kalapácsos zászlókkal parádézott egy budapesti temetőben

De a közleményükben nincs arról szó, hogy ezt miért gondolják így, mikor a törvény szerint tilos tiltott önkényuralmi jelképeket nyilvánosan használni.

Herczeg Márk
bűnügy

Az Éjjeli farkasok sarló-kalapácsos és vörös csillagos zászlóval koszorúztak egy budapesti szovjet emlékműnél

Putyin kedvenc motoros klubja a Fiumei úti Sírkert szovjet katonai parcellájánál járt. Pár napja Lengyelországon nem engedték át őket.

Herczeg Márk
motor

Retromez miatt fenyegették börtönnel

"Ha fenntartom a köznyugalmat zavaró állapotot, törvénysértést követek el, ami büntető cselekmény, és kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel járhat rám nézve" - idézte hátborzongató pontossággal a rendőrök figyelmeztetését Nagy Zsolt, aki az aranycsapat mezében akarta buzdítani kedvenc kosárcsapatát, a szolnoki Olajt.

Király András
sport

A Jobbik tiltott önkényuralmi jelkép viselése és a kommunizmus bűneinek tagadása miatt feljelentést tett a Munkáspárt 2006 májálisa miatt

Németh Zsolt szerint „felháborító, hogy a hazánkat megnyomorító és tömeggyilkos diktatúrát éltetők újfent szégyent hoztak Pécsre, amihez asszisztált az MSZP és a rendőrség tétlenkedése is”.

Herczeg Márk
politika