tinder

Alternatív Tindert fejlesztenek az oroszok, miután az igazi június 30-ig kivonul az országból

A Tinder tulajdonosa hétfőn jelentette be, hogy az emberi jogok védelmének szükségességére hivatkozva elhagyják az országot.

Benics Márk
külföld

Kivonul a Tinder Oroszországból

Az emberi jogok védelmére hivatkoznak.

Fődi Kitti
háború

Ferenc pápa: A szex szép dolog

A pápa fiatalokkal beszélgetett szexről, pornóról, abortuszról és más tabutémákról.

Kiss Imola
SZEX

Nőtt a Tinder előfizetőinek száma a megélhetési válság ellenére

Prioritások.

Benics Márk
társadalom

Balra húzták a Tinder vezérigazgatóját

Nem teljesít jól a cég a járvány óta, Renate Nyborgot kevesebb mint egy év után menesztették.

Kiss Imola
TECH

Hány ezer dollárnyi hitelt vennél fel annak a kedvéért, aki azt állítja, hogy Putyin egyik legjobb barátjának a fia?

A Tinder Swindler című dokunak nem a végkifejlete az érdekes, hanem az odáig vezető út. Hogy valaki miként csalt ki egy rakás jóhiszemű emberből lehetetlen mennyiségű pénzt azzal, hogy egy milliárdos fiának adta ki magát.

Mészáros Juli
FILM

Személyiségalapú társkeresést propagál a Tinder új featúrája

A felhasználók csak azután láthatják egymás fotóit, ha már a csetelés után jobbra húztak.

Király András
ÉLET

A Tinder többé nem tiltja le azokat, akik a Black Lives Mattert népszerűsítik az appon

Eddig egy hashtag is elég volt töröljék a profilt.

Czinkóczi Sándor
TECH

A Tinder idén bevezeti a videochatelést

Kevésbé lesz sokkoló az első találkozás.

Herczeg Márk
INTERNET

A berlini rendőrség szerint a világjárvány alatt is oké tinderezni

Elég hervasztó, hogy szerintük miért.

Herczeg Márk
szex

Tinderen még soha senki nem jelentette be, hogy új csapathoz igazol. Egészen mostanáig

Az majd kiderül, milyen focista Jesús Pérez, de az ír nők már most imádhatják.

Haszán Zoltán
Írország

Elindult a Facebook ismerkedős alkalmazása, amivel a Tinder piacára törne be

A Dating egyelőre 20 országban elérhető, Európába a jövő év elején jöhet.

Horváth Bence
TECH

Zuckerberg teljesen átalakítja a Facebookot és az Instagramot, lesz külön Tinder-funkció is

Nagyobb hangsúlyt kapnak a csoportok, mint a falon pörgő hírek.

Czinkóczi Sándor
tech

Vagy jön a magasságellenőrzés a Tinderen, vagy idén korán indították el az április elsejei átverésüket

Bejelentették, hogy a sok csalás miatt hamarosan jöhetnek a hitelesített magasságú felhasználók. De azért gyanús a dolog.

Horváth Bence
TECH

Külön Tindert fejlesztettek kutyáknak

A menhelyekre került állatoknak így keresnek új gazdát.

Czinkóczi Sándor
ÁLLAT