Nincsenek tabuk. Aki tudhat valamit, annak itt a helye” – közölte Gyöngyösi István, Kiss Máté Zsolt és Molnár Zoltán.
Már 2026-ban is.
Az elmúlt időszakban felfokozott politikai érdeklődés mérséklődni látszik. A közhangulat kicsit romlott, de még 60 százalék azok aránya, akik szerint jó irányba mennek a dolgok.
A Magyar-kormány már hosszabb ideje regnál, mint amennyi ideig a Tanácsköztársaság tartott. A fideszes mitológiában a Tisza Párt rendszerét rendszeresen hasonlítják a 133 napot megért proletárdiktatúrához. Erről az összehasonlításról beszélgettünk a 444 stúdiójában Csunderlik Péter történésszel.
A Tisza frakciója arra kéri Baka Andrást, állítson új jelöltet, hogy az országnak mielőbb legyen új legfőbb ügyésze.
Az elnök megtette a javaslatát, a döntés nem az ő felelőssége, kommentálta az államfő hivatala a 444-nek a legfőbbügyész-jelölt személye körül kialakult helyzetet.
A fideszes képviselő arról is beszélt, hogy az LMBTQ-szervezetek arra vártak, hogy be tudjanak menni a Békés megyei iskolákba és óvodákba, de ott lesznek a gyermekeiket védő apák is.
De megszűnnek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának koncessziókkal kapcsolatos feladat- és hatáskörei is.
Kérik a köztársasági elnököt, hogy állítson új jelöltet.
A miniszterelnök hosszasan beszélt a teljes szektorokat megszálló fideszes oligarchákról, az ellenzéki frakcióvezetők pedig Polyák Gábor jelölését és egy ukrán kőolajtároló építésének tervét is kritizálták.
A tapsokból is látszott, nagyon várják az elszámoltatást a tiszások. Magyar védelmet kért Unger Annának, az NVVH elnökének.
Nosztics Ágnest azonnali hatállyal berendelték.
Személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják az előző kormány egyik közigazgatási államtitkárát, aki jóváhagyta azok kirúgását, akik korábban letöltötték a Tisza Világ applikációt.
Ligeti Miklós, Chronowski Nóra, Kovács András György, Orosz Árpád Gábor és Szomora Zsolt 9 évre csatlakozik a testülethez.
A döntést 149 képviselő támogatta, 35 képviselő tartózkodott.