Tisza Párt

Tusványoson már majdnem vita indult arról, hogy érdemes-e vitázni, aztán jött Orbán

16 év után először szervezett Tusványost a Fidesz ellenzékből, hiányoztak is a repi cuccok, meg a prominensek. Voltak cserébe radikálisok és polgáriak, akik külön sátrakban, de egymásnak ellentmondó dolgokat mondtak felelősségről, teendőkről. Közben pedig várták, mit mond Orbán.

Bódog Bálint, Molnár Kristóf
POLITIKA

Schiffer csalódott Orbánban, várta volna az önkritikát

Tusványos utolsó előadásán, egyben Schiffer András kilencedik fellépésén kivesézte Orbán beszédét. Volt benne akkora öngól, amin még ő is megdöbbent.

Bódog Bálint
POLITIKA

Dúró Dóra Tusványoson: Nem arról van szó, hogy közös rendezvénye lenne a Mi Hazánknak és a Fidesznek, de a civil szférában valóban vannak, akik mindkét párt meghívását elfogadják

A Mi Hazánk alelnöke szerint sokat csökkent az erőforrás-különbség köztük és a Fidesz között, ami nagy lehetőség a pártnak. Dúró visszautasította korábbi tanácsadója állításait, miszerint az elnökség ráült volna a pártra, de szerinte is sokat kell még fejlődniük.

Bódog Bálint
POLITIKA

Tényleg megreccsent a Fidesz, Békéscsabán, Makón és más városokban sem indulnak az időközi választásokon

Nem akarják győzelemre segíteni azt a Tisza pártot, amelyik el sem indul, de van még egy nyomós érvük a távolmaradásra a csabaiaknak.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

„Ez a titkosszolgálati művelet nagyon ráéghet a Legfőbb Ügyészségre, ha nem lépünk időben”

Birtokunkba jutott egy belső ügyészségi e-mail, amit a KNYF-től küldtek az időközben lemondott legfőbb ügyésznek az aranykonvojügyről. Figyelmeztetik benne, hogy valaki egyszer közelebbről is megnézi a történetet, az ő felelőssége is napirendre kerülhet.

Bábel Vilmos
POLITIKA

Orbánék 202 millió forint közpénzt biztosan elköltöttek a tusványosi utazásokra az elmúlt években

A honvédségi Falcon repülőgépet menetrend szerinti Wizz Airre volt kénytelen cserélni most az ex-miniszterelnök.

Székely Sarolta
belföld

Havasi Bertalan szerint kiszállt az ügyészség a Fideszhez, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait

Havasi szerint az önkényuralom szintet lépett Magyarországon.

Takács Lili
belföld

Szájukra ne vegyék a nevét – a KDNP szóba hozta Karsai Dánielt a Parlamentben, Magyar Péter feldúltan osztotta ki őket

„Karsai Dániel amikor alig tudott mozogni, beszélni, abban az állapotában is több volt a fejében, mint itt az egész frakciónak.”

Rovó Attila
POLITIKA

A Tisza külpolitikusa Washingtonban próbálta kilobbizni, hogy ne sújtsák Magyarországot 100 százalékos büntetővámokal

Egy kongresszusi törvényjavaslat extrém mértékű vámmal sújtaná Magyarországot az orosz energia miatt, Hajdu Márton Washingtonba utazott.

Kolozsi Ádám
külföld

Fiatalság, bolondság, kabócák és csillagok – mit mesél az államfői teljesítményéről a jogállamiság miatt sosem aggódó Sulyok Tamás különös közösségi médiás küszködése

Átrágtuk magunkat a távozó köztársasági elnök összes fb-posztján, amit a hivatali ideje alatt feltöltött. A 75 ezer követő által követett profil rövidesen gazdátlan marad.

Bódog Bálint
POLITIKA
Videó

Hatalmas robajjal omlik éppen össze a Fidesz

Miért van dögrováson a Fidesz, és miért esnek egymásnak az orbánisták? Miért ment el Szijjártó? Mit üzen, hogy Orbán az amerikai focivébén van? Ezekről beszélgettünk a 444 stúdiójában.

Herczeg Márk, Haszán Zoltán, Rényi Pál Dániel, Bokros Dorka, Kovács Bendegúz
video

Melléthei-Barna Márton szerint másfél-két éven belül elfogadnak egy új választási törvényt

A Tisza jogi vezetője azt mondta, céljuk egy arányosabb rendszer kialakítása, amiben minimalizálnák a kétharmados többség megszerzésének esélyét.

Mészáros Juli
POLITIKA

Szabó Bence már Pósfai Gábor belügyminiszter kabinetfőnöke

Méghozzá ezredesi rangban. Három hét alatt ugrott három rendfokozatot.

Mészáros Juli
POLITIKA

Augusztus 20-án az állami ünnep mellett országos Tisza sziget találkozót tartanak Budapesten

A miniszterelnök megköszönte a szigetek munkáját.

Bódog Bálint
belföld

„Van olyan pillanat, amikor a rendszer legfontosabb tisztségviselőit is el lehet távolítani”

A Magyar Helsinki Bizottság társelnökével beszéltük át az Alaptörvény 17. módosítását.

Kiss Bence, Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor
video