Görög Márta szerint a javaslat szigorítaná az átláthatósági szabályokat, erősítené az ajánlattevők tulajdonosi hátterének megismerhetőségét, és bővítené a közzétételi kötelezettségeket.
A Művelődési Bizottság tiszás tagja szerint pártjuk szakmai és társadalmi egyeztetést ígért, ez a kiválasztási folyamat pedig nem felelt meg ennek az ígéretnek.
A Kanadai-Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke a választási kampányban a DE Akcióközösség koordinátora volt.
A bizottságot elnöklő tiszás képviselő szerint azt vizsgálják majd, hogy „kik miatt és hova tűnt a közpénz”, kik húzták belőle a legnagyobb hasznot, és mire költötték.
Kőszegi Krisztián szerint a gesztus azt mutatja, hogy a Fidesz tovább mélyítené a társadalmi megosztottságot.
Volt, ahol az emberek pénzről dönthettek, máshol közparkokról, erőszakos esetek bejelentési mechanizmusairól, kerékpárutakról vagy a taxisok szabályrendszereiről. A Tisza a magyarokat bevonó Közhangja más utat választ: összegyűjti és AI-val rendszerezi a véleményeket, de nem ad döntési jogot. Ettől még lehet jelentősége – csak nem mindegy, mi történik azzal, amit az emberek mondanak.
A tiszás Hantosi István eredeti posztja alapján jogvédők mellett az oltásellenességgel új életre éledő fura jobbos szervezetet is bevonták volna a vagyonvisszaszerző hivatal vezetőinek kiválasztásába.
A Tisza Szigetek tagjai közül sokan úgy érezték, hogy magukra hagyták őket a választások után. Magyar Péterék most megpróbálják felrázni a mozgalmat.
Hiába jön az elégedetlenkedő Tisza Szigetek bulijára Magyar Péter is, a nyilvánosságot kizárják.
A Tisza Párt új online társadalmi egyeztetési platformjára már lehet regisztrálni – jelentette be Radnai Márk.
A parlamenti bizottság a jövő héten zárt ülésen dönt három pályázóról, illetve minden képviselőcsoport meghívhat még egy-egy pályázót – az ő meghallgatásuk pedig már nyílt ülésen zajlik majd.
Állításuk szerint egy Európában is újszerű megoldást találtak ki Magyar Péterék.
Az agrárminiszter azt ígérte, a kormány megvédi a Varga Márton-technikumot attól, hogy egy politikai támogatással előkészített, MTK-s ingatlanügy miatt elveszítse a működése alapjait.
A miniszterelnök szombat délelőtt 10 órára várja a parlamenti pártok elnökeit.
„Egy generációnyi időt vesztegetett el ez a nemzet” – mondta első beszédében Baka, aki szerint ugyan a társadalom többsége most felszabadulást érez azoknak, akik csalódtak, ugyanannyi hely jut a jövő Magyarországán.