Az NVVH elnöke reagált Orbán Viktor fenyegetésére, miszerint a hivatal minden dolgozójának nevét nyilvánosságra fogják hozni, és felelősségre fogják vonni, ha visszatér a Fidesz.
A 444 újságírójával, Bábel Vilmossal beszéljük át, mi történt azon a napon, ami után győzködni kellett Magyar Pétert, hogy folytassa.
A képviselő arról írt, hogy túl van kezelése „jelentős részén”, és bízik a gyógyulásában.
A Fidesz szerint Magyar mondandója súlytalan, a benzinárakkal kellene foglalkozni. Magyar szerint a Fidesznek szembe kéne néznie a kormányzása eredményeivel.
Ligeti Miklós, Chronowski Nóra, Kovács András György, Orosz Árpád Gábor és Szomora Zsolt alkotmánybíróvá választásáról dönthetnek majd a keddi plenáris ülésen.
A miniszterelnök a Kossuth rádióban azt mondta, természetes, hogy egy új politikai közösségben kialakulnak konfliktusok, de azokat megbeszélik.
Tavaly novemberben, a Tisza képviselőjelölt-kiválasztási folyamatának kellős közepén belső konfliktus robbant ki a pártban. Egy szűk, Radnai Márk körül összpontosuló csoport hibásnak látta a kampánystratégiát, és ezzel szembesítették a pártelnököt egy megbeszélésen. Az aznap éjszaka és a másnapra összehívott állománygyűlés meghatározó pillanatai a párt fejlődéstörténetének. A „puccs”, ahogy néhányan emlegetik, máig tartó törésvonalakat hozott létre.
Nemzeti ellenállást hirdetett a volt miniszterelnök, mert vége a türelemnek és a méltányosságnak.
A most jelölt jogászok közül akad, aki többször is megszólalt a jogállamiságot érintő kérdésekben, valamint olyan is, akit a NER alatt el akartak lehetetleníteni. De köztük van a jogásztársadalom Jungkookja, Ligeti Miklós, valamint a Semjén Zsolt által kitüntetett Orosz Árpád Gábor is. Tudják-e garantálni az új arcok, hogy ezután tényleg független lesz AB?
A miniszterelnök arról beszélt, hogy Toroczkai fideszes haverokhoz járt lobbizni a minisztériumokba, mire a Mi Hazánk elnöke felcsattant.
Az Orbán-kormányok megbocsáthatatlan árulásáról is beszélt. Az ellenzék azon gúnyolódott, hogy Magyar királyhoz hasonlította magát, míg ő egy négyéveseknek szóló könyvvel oltogatta a volt kormánypártiakat. Elindult a parlament őszi ülésszaka, a Tiszának rengeteg a terve, de türelmet kérnek.
A miniszterelnök kifejti azt a rengeteg mindent, amit a délelőtt bejelentett.
A kegyelmi döntés súlya akkor lesz érthető, ha világossá válnak az előzményei, mondja az ügyet vizsgáló parlamenti bizottság tiszás elnöke. A fideszes alelnök szerint is meg kell hallgatni az igazságügyi tárca és a Sándor-palota munkatársait.
Bujdosó Andrea frakcióvezető szerint nem politikai delegáltakat szeretnének látni ezekben a testületekben, hanem felkészült szakembereket.
Frank Füredi szerint a Tisza-kormány kezébe került MCC nem adta oda a korábban szerződésben beígért pénzeket.