A betegszállítóban nyolcan voltak, közülük hárman meghaltak.
Beng.
A gazdátlan hajó már Tiszafüredet is elhagyta.
Először mi sem értettük, miért építenek egy több szintes kilátót a Tisza-tó mellé. Most kiderült, hogy a helyi polgármester is megkapta a részét a projektből.
Excuse me, while i light my füstölő. A katolicizmus és a rasztafarianizmus váratlan közeledésének dokumentuma került elő Tiszafüredről.
A gusztustalanság eltakarítása végett az utat lezárták.
Megnéztük az elhíresült kerékpáros kilátót, amely mellé egy méter bicikliút sem készült, aztán kimentünk a tóra, hogy közelről is rácsodálkozzunk a milliárdokból kikotort iszapra, amely mára visszament a tóba. Fejlesztések uniós pénzből a Tisza-tó körül.
A férfi most szülői felügyelet nélkül ül az előzetesben.
Meg a tiszafüredi is, de azt már el is oltották. A karcagi viszont még sokáig égni fog.
B. Lajos épp a pincéjében lövöldözött, mikor a riadt szomszédok ráhívták a rendőröket. A tucatnyi gyári és házi készítésű fegyverre persze nem volt engedélye.
A kutya alatt csütörtökön dél körül szakadt be a jég, gazdája a katasztrófavédelem segítségét kérte.
mert a szülővárosukban páran fertőzött hústól lépfenések lettek. Ők nem, mégsem nyaralhattak.
Az ellenzék azt állítja, a lépfenével fertőzött állatok egy olyan telepről származtak, amelynek tulajdonosa Fazekas miniszter ismerősi köréhez tartozik. Az MSZP, a Jobbik és az LMP is betámadta az agrárminisztert, aki szerint ez nem politikai ügy. A rendőrség két embert hallgatott ki.