titkosítás

Tíz évre titkosítaná a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításáról szóló szerződéseket

Magyarország történetének legnagyobb volumenű vasúti fejlesztése 590 milliárd forintba kerül majd.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Az észak-koreaiak titkosító számítógépét is megszerezhették azok, akik betörtek madridi követségükre

Egy disszidens észak-koreai diplomata szerint a gép "még az emberéleteknél is fontosabb", ennek birtokában fel lehet törni az észak-koreaiak titkos diplomáciai üzeneteit.

Király András
külföld

A világ leglelkesebben lehallgató államai gyakorlatilag kinyírnák a titkosítást

Az Öt Szem, vagyis az USA, Nagy-Britannia, Ausztrália, Új-Zéland és Kanada kormányai saját állításuk szerint "jogszerű hozzáférést" akarnak a titkosított kommunikációhoz. Csak azt nem fér a fejükbe, hogy ha a titkosított kommunikációhoz ők hozzáférhetnek, akkor bárki más is.

Király András
külföld

Végre már a Skype is végpontok közti titkosítást kapott

A Microsoft eddig központi titkosítást adott csak a Skype mellé, vagyis az üzenetek visszafejthetők voltak. Többé már nem azok.

Király András
TECH

Az Apple lezárja az Iphone legnagyobb biztonsági rését

Azt, amit a hatóságok a titkosított telefonok adatainak megismerésére használtak.

Király András
külföld

Nem titkosak, csak nem lehet megnézni a paksi bővítés dokumentumait

A kormány feloldotta a három megvalósítási megállapodás legtöbb dokumentumának minősítését, a betekintést azonban nem engedélyezi.

Boros Juli
energia

Meglepetés! Hülyeségeket beszélt egy politikus!

Még ilyet! Amber Rudd, a brit belügyminiszter keverte össze a szezont a fazonnal, amikor a titkosítás ellen ágált.

Király András
külföld

Ha netán áldozatául esett a zsarolóvírusnak, de még nem fizetett, most már ne is fizessen

Elkészült a titkosított fájlokat visszaállító program.

Király András
tech

Átver a Facebook, egy szándékos hiba miatt tudja olvasni a WhatsApp papíron titkosított üzeneteit

A probléma a WhatsApp titkosítási protokollját kidolgozó Open Whisper System saját appjánál, a Signalnél nem létezik. A Facebook csak annyit reagált, hogy tudnak a hibáról, ami szerintük nem is hiba, mert ezt a viselkedést várják az apptól.

Király András
TECH

Terrorveszély miatt titkosítanák, hogy Orbán mennyiből költözik a Várba

De 30 évre titkolni lehetne az erőmű-beruházások és vasúti felújítások adatait is, ráadásul ezt még perben sem lehetne megtámadni.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Egymás elől titkosítják üzeneteiket a Google mesterséges intelligenciái

Alíz és Bob megpróbált eltitkolni valamit Éva elől. Egyelőre a Google kutatói sem tudják, milyen titkosítást talált ki a két mesterséges intelligencia.

Horváth Bence
tech

Az amerikai kormány megpróbált megtudni valamit egy Signal-felhasználóról. Nem sikerült

Ahogy az se, hogy eltitkolják ezt a kudarcot.

Király András
TECH

Végre rendesen titkosítja a Facebook Messenger a beszélgetéseinket

A jelenleg feltörhetetlen Signal kódját használva ezentúl biztonságosan beszélhetünk ismerőseinkkel, nincs az a hatóság, ami hozzáférhetne.

Horváth Bence
internetek

Máris visszavonulót fújt a Google, mégsem tárolja határozatlan ideig a felhasználók beszélgetéseit

A tömeges felháborodás hatására megadják felhasználóiknak a lehetőséget, hogy maguk törölhessék az üzeneteiket.

Király András
tech

Jól átvert mindenkit a Google, titkosítás helyett inkább minden üzeneted elmenti

Hogy aztán bármikor átadhassa a hatóságoknak. Nagy átverés az új chatkliens, az Allo, ne töldsd le!

Király András
TECH