toborzás

48 országból jelentkeztek zsoldosnak Oroszország oldalán harcolni az ukrán háborúban

A legtöbben Nepálból, de érkeztek az Egyesült Államokból és Lettországból is önkéntesek.

Fődi Kitti
háború

Ez a hadsereg már nem az a hadsereg – jön a TV2 és a Honvédség katonai realityje

Villogó katonai járművek érkeztek a Bálna elé, katonák hatoltak be az épületbe, majd fegyvert fogtak az újságírókra, miközben kimentették Stohl Andrást. A kiképzés című katonai reality újabb próbálkozás arra, hogy a magyar nézőket a hadseregbe való belépésre buzdítsák.

Fődi Kitti
tévé

Oroszországban elengedik a hitelét annak, aki elmegy háborúzni Ukrajnába

De csak 10 millió rubelig lehet így törleszteni.

Czinkóczi Sándor
háború

Több mint 160 ezer ember behívását tervezik Ukrajnában

Minden 25 és 60 év közötti ukrán férfinak regisztrálnia kell egy adatbázisba, hogy be lehessen hívni őket

Mészáros Juli
háború

Családi nap címén toborozzák a vízügyeseket és tűzoltókat Orbán október 23-i beszédére

Az állami megemlékezéssel pont egyidőben, pont ugyanoda szervez családi napot a kormány az árvízvédekezésben résztvevőknek. A jelentkezőknek állítólag azt mondták, nem lesz kötelező meghallgatni a miniszterelnököt.

Solti Hanna
véletlenek

A rabból katona, a katonából rab: a kontraszelektált rendszer kiskirályai folyamatosan újratermelődnek

Július 1-jén lépett életbe a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet. Módosításainak egy része érthető, de nem árt tudni, hogy a kontraszelekciós rendszer generációk óta újratermeli a problémákat. Az utolsó utáni pillanatban vagyunk. Belsős helyzetértékelés a Magyar Honvédségről, 2. rész.

444.hu
vélemény

A rabból katona, a katonából rab: az új kormányrendelet nem hozza közelebb a honvédség belső válságainak megoldását

Július 1-jén lépett életbe a Honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet. A módosítások egy része érthető, de közben nem árt tudni, hogy hiába a tényleg jó minőségű új fegyverek, a Honvédség továbbra is számos belső, mentális és szakmai problémával küzd. Belsős helyzetértékelés a Magyar Honvédségről, 1. rész.

444.hu
vélemény

Az elbocsátások után ismét dolgozókat venne fel az iváncsai akkumulátorgyár

Vagy kéttucatnyi nyitott pozíció van a dél-koreai cégnél jelenleg is.

Székely Sarolta
gazdaság

A háborúval riogató Fidesz-plakát helyére a hadsereg toborzós plakátja került a Rogán Antal faluja felé vezető úton

A háborút hogyan máshogyan is lehetne megállítani, mint hadsereggel, nem?

Bódog Bálint
belföld

Bruttó 588 ezres fizetéssel és szállással toboroz nyári munkára a Lidl

Az utazási költségekbe is beszállnak.

Fődi Kitti
belföld

Újra több százezer katonát mozgósíthat az orosz vezetés

El akarják foglalni Harkivot, Ukrajna második legnépesebb városát, ehhez kellenének a friss erők.

Bódog Bálint
háború

A kijevi parlamentnek most már nincs baja a sokszorosan módosított új ukrán mozgósítási törvénnyel

Első olvasatban elfogadták, néhány héttel azután, hogy a nagy port kavart előző verziót még visszadobták.

Bódog Bálint
háború

Ezentúl a háború végéig kell szolgálniuk a besorozott orosz bűnözőknek ahhoz, hogy kegyelmet kapjanak

Eddig fél év is elég volt.

Bódog Bálint
háború

Putyin állampolgársággal jutalmazza a bevándorlókat, ha elmennek háborúzni Ukrajnába

Ha leszolgálnak egy évet, a családjuk is orosz állampolgár lehet.

Czinkóczi Sándor
háború

Változtatni kell a mozgósítási rendszeren Ukrajnában, fiatalabb újoncokra van szüksége a hadseregnek

Volodimir Zelenszkij aznap beszélt erről, amikor Putyin 170 ezer fővel emelte az orosz hadsereg létszámát.

Benics Márk
külföld