told

Tévedésből számláztak ki egymilliós gászámlát L. Ritók Nóra toldi tanodájának

A túlfizetést néhány napon belül visszakaphatják.

Mészáros Juli
energia

Egymilliós gázszámla jött ki L. Ritók Nóra toldi tanodájának

Egy másik épületükről pedig egy 700 ezres gázszámla.

Fődi Kitti
energia

„Azokon kérik számon a választás eredményét, akik a legvédtelenebbek a manipulációval szemben”

L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője elmondta: a választás után sokan a hátrányos helyzetű falvakban segítő civileket kezdték hibáztatni a Fidesz győzelméért. Szerinte a politikai tudatosság csak a fejlesztési munka legvégén kerül elő. A pártoknak pedig teljesen felesleges volt olyan jelölteket indítaniuk, akiknek az arcát nem ismerték helyben.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Ha azt írják, emelik a családi pótlékot, én arra már rá sem kattintok

A kis faluban, Toldon, pedagógusok és önkéntesek igyekeztek felkészíteni a helyi szegényeket arra, hogyan ismerhetnek fel egy álhírt. A gyerekeknek egy kőbányai anakondáról szóló hír okozott a fejtörést, a felnőttek ennél bonyolultabb problémával szembesültek: mit gondoljanak a migránsokról?

Albert Ákos
társadalom

Zsákfalu a NER-en túl

Az önkormányzat jónak és hasznosnak ítéli az Igazgyöngy Alapítvány munkáját, a konfliktusok abból adódnak, hogy a lakosság egy része kivételezetteknek tartja azokat, akiket az Igazgyöngy támogat.

444.hu
belföld

Azért áll a Toldi forgatása, mert Andy Vajna a kaszkadőr haverjára akarja bízni az akciójeleneteket, de ezt a rendező Pálfi György nem hagyja annyiban

anarki
FILM