tolna megye

Tolna megye fideszes vezetése kitüntette a KDNP-s minisztert

Egy fideszes államtitkár ünnepi beszéde után.

Botos Tamás
Politika

Egy horvát férfi azt hitte, szabad ittasan vezetni

Azzal védekezett, hogy vacsorára megivott pár deci bort, ami Horvátországban engedélyezett.

Herczeg Márk
közlekedés

Egy bogyiszlói asszony volt a tolnai drogkereskedő banda vezére

Még a csípős paprikánál is pszichoaktívabb szerekkel kereskedtek.

Király András
bűnügy

Leütötte, mert köszönés nélkül indult haza a buliból

Tolna megyében nem tűrik az angolos lelépést.

Botos Tamás
bűnügy

Letartóztattak egy Tolna megyei férfit, aki heti többször is megerőszakolta a 11 éves lányát

A férfit, aki kislányt erotikus felvételek készítésére is megpróbálta rávenni, Nagy-Britanniában fogták el.

Herczeg Márk
bűnügy

Tornádó volt Bátán

Sarkadi Zsolt
időjárás

Jegyeket írtak át az elektronikus naplóban a komisz szakképzős diákok

Tizenöten vettek részt az összeesküvésben, bíróság előtt feleltek tettükért.

Rényi Pál Dániel
oktatás

Eltűnt három fiatal az erdőben

A fiúk szombat délelőtt indultak el agancsot gyűjteni a Mórágy mellett, de vasárnap reggelig sem kerültek elő.

Czinkóczi Sándor
vidék

Ez a kép nem a Himaláján készült, hanem a Kopasz-hegyen

Herczeg Márk
természet

Nem mered végignézni azt a teljesen para horrorfilmet, amit a Nébih egy húsboltról forgatott

Már a képek is szörnyűek, de ezt még sikerült megfelelniük tökéletes aláfestő zenével, és így elkészült a Tolna megyei láncfűrészes mészárlás.

Herczeg Márk
gasztronómia

Hazafelé tartott, és a háza előtt észrevette a saját cuccait egy idegen férfi táskájában

Sarkadi Zsolt
bűnügy