tompa

Újabb afgán menekültek érkeztek az országba, több köztük a gyerek, mint a felnőtt

Röszkére és Tompára viszik őket.

Szász Zsófi
külföld

A szerb hatóságok minden tiltakozót elszállítottak a magyar határról

A szerb védelmi miniszter szerint valakik azt az álhírt terjesztették Szerbiában, hogy a magyarok meg fogják nyitni a határt.

Sarkadi Zsolt
migráció

Egy kocsiban, csomagokkal elfedve próbáltak két török férfit átcsempészni a határon Tompánál

A német rendszámú autó négy utasán kívül ott bujkált még a sofőr két rokona.

Herczeg Márk
határ

A tompai tranzitzónában egy hét után végre adtak enni egy iraki család felnőtt tagjainak is

A Helsinki Bizottság azután fordult a nemzetközi bírósághoz, hogy megtudták, a szülők napok óta nem kapnak ellátást, és a 3 gyerekük után maradt ételt eszik.

Herczeg Márk
határ

Újra éheztetnek a tranzitzónában a Helsinki Bizottság szerint

„Egy öttagú iraki család nyolc hónapja van bezárva a tompai tranzitzónába. A szülők múlt péntek óta nem kapnak enni.”

Urfi Péter
politika

Nem engedték be az ENSZ szakértőit a tranzitzónákba

A szakértők azt vizsgálták volna, érvényesülnek-e a fogvatartott menedékkérők jogai. A hivatalos látogatásukat felfüggesztették.

Herczeg Márk
POLITIKA

Két holland tizenévest keres a magyar rendőrség

A 17 éves Kevin Wiersum és a 16 éves Sietze Ricardo de Vries csütörtök reggel Tompáról ismeretlen helyre távozott.

Herczeg Márk
határ

Egy román kamion alvázán bújt el a marokkói férfi

Herczeg Márk
határ

Azért van Tompánál Magyarország két legnagyobb forgalmú boltja, mert Szerbiából átjárnak áfamentesen vásárolni

Ha ügyesek, még kereshetnek is rajta.

Herczeg Márk
érdekes adat

10 kiló heroint találtak Tompán a rendőrök

Az albán drogfutároktól lefoglalt anyag 160 millió forintot érhet.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Esztétikus, minden igényt kielégítő, ízléses szögesdróttal díszített konténereket adott át a határon Pintér Sándor

Az MTI fotósa pedig résen volt, és lefotózta.

anarki
politika

Renike 12 kiló füvet szedett elő egy autóból a határon

Egy albán férfi akarta behozni az országba Tompánál.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Több ezer migránsnak Szerbia a börtön, amiből nincs szabadulás

Mivel Szerbiából kevesebb migráns tud elmenni, mint amennyi belép, rengetegen torlódtak fel a menekültellátással küszködő országban. Miközben a magyar kormány bőgeti a migránsellenes propagandát, a déli határon humanitárius katasztrófa fenyeget.

Sarkadi Zsolt, Botos Tamás
migráció

Nézze meg a számokat, és döntse el, hogy mennyire hatékony a kormány politikája a migránsokkal szemben!

Harangozó Tamás MSZP-s frakcióvezető-helyettes szerezte meg az elmúlt hat hónap adatait a belügyminisztériumtól és az ügyészségtől.

erdelyip
politika

Felfegyverkezve indult Hollandiába egy bosnyák

Király András
bűnügy