török líra

Erdogan akkor is végigviszi a gazdasági vízióját, ha az ország belerokkan

Az elnök a fejébe vette, hogy akkor is csökkenteni kell a kamatot, ha 20 százalékos az infláció, és történelmi mélyponton van a török líra árfolyama. A törökök viszont már nehezen bírják az emberkísérletet.

Csurgó Dénes
gazdaság

Történelmi mélypontra zuhant a török líra, miután Erdogan kiállt a „gazdasági szabadságharc” mellett

A török elnök nagy nyomást helyez a jegybankra, hogy tartsák alacsonyan az alapkamatot, óriási infláció lett belőle.

Horváth Bence
külföld

Újabb mélyponton a török líra, Erdogan kirúgta a jegybank elnökét

A török líra az év eleje óta elvesztette értékének majdnem harmadát, és nem látni a mélyrepülés vége.

Horváth Bence
külföld

Erdoganék most éppen a közösségimédia-felhasználókat hibáztatják a líra összeomlásáért

A belügyminisztérium eljárást is indított 346 közösségimédia-használó ellen, akik állításuk szerint a líra árfolyamesését provokáló tartalmakat tettek közzé.

Király András
külföld

Zuhan a forintárfolyam

A pénteki nagy árfolyamesés után hétfő hajnalban tovább romlott a forint, egy euró már 324, egy dollár már 284,6 forintba kerül. A török líra válsága miatt nehéz nap jön.

Király András
gazdaság

Erdogan arra kéri a törököket, hogy vegyenek lírát, mert nagy a baj

Zuhan az árfolyam, és közben Trump is bejelentette, hogy megduplázza a török alumínium és acéltermékek vámját. Az elnök a lakosság segítségét kéri.

plankog
külföld

A török líra történelmi mélypontra gyengült

Erdogan pénze az amerikai-török kapcsolatok elmérgesedése és a féktelen infláció miatti aggodalmak hatására zuhan.

Herczeg Márk
külföld

Szabadesésben van a török líra, Erdogan rögtön forexterrorizmusról beszél

Új, Németh Szilárd-i ihletettségű fogalom született.

kasnyikm
külföld