Mert a puccsszervezéssel vádolt Fethullah Gülenre emlékeztetnek.
Sok legyet ütnének az amerikaiak egy csapásra az izraeli tengeri gázzal.
Az esküvői robbantást egyelőre egy terrorcsoport se vállalta magára. Az öngyilkos merényletet a hatóságok szerint az ISIS követhette el.
Erdogan elnök szerint "valószínűleg" az ISIS robbantott.
Attól tartanak, hogy az ISIS ellen és az Aszád-ellenes arabok ellen küzdő kurdok felbátorítják a törökországi kurd szeparatistákat is.
Legalábbis ezt ígérte a Weltnek adott interjújában Selim Yenel, Törökország EU-nagykövete.
Az Euractiv két független forrásból származó híre szerint Romániába szállíthatták át az atomtölteteket Incirlikből.
A 80-as évekből származó dokumentumok szerint elég elnézőek voltak a magyar hatóságok.
Pedig hát Erdogan azért nem a legjobban mutató szövetséges.
A segélyszervezetek szerint a puccskísérlet és az azt követő tisztogatások miatt megingott a török határellenőrzés.
Rendeleti kormányzás zajlik az országban, így semmilyen külső körülmény nem gátolhatja meg a kormányt, hogy folytassa a tisztogatást.
Az ARD által megszerzett dokumentum szerint 2011 óta működik együtt szélsőséges iszlamista szervezetekkel a török vezetés.
Az első fokon börtönre ítélt Can Dündar a feltételezések szerint Németországban lehet.